A Kegyeleti park, azaz a régi temető mellett pár hete elkezdték kialakítani az úgynevezett Keszi sétányt. A kezdéskor Tóth Eszter főkertész mutatta be a területet, ahol elmondta: nyugat-európai mintára szeretné az önkormányzat a régi temetőt bekapcsolni a város zöldfelületi rendszerébe. Olvasóink azonban aggódnak, mert egyelőre csak térkövezést látnak a területen, virágokat nem. Dióssi Csaba polgármestert kérdeztük arról, mégis mi várható a területen?

Kezdjük az elején. Mi volt a koncepció a tervezésnél?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, hogy a város kisebb tereit gyönyörű virágokkal ültetjük tele, nekem például a Városháza melletti Révész István sétány az egyik kedvencem. De sokan szeretik a körforgalmainkat, a parkjainkat is. Szerettem volna, ha minél több hasonló felületet tudnánk létrehozni a városban. A Keszi sétány területét ideálisnak éreztük erre, hiszen rengetegen fordulnak meg arra, és egy kis térrendezéssel sok rejtett értéket tudunk majd megmutatni a sétálóknak. A 2-es főúton közlekedők minden nap élvezhetik a sok virággal és zölddel felöltöztetett térrészt.

A Főtér mellett található Révész István sétány

Hogy konkrétabb választ is adjunk az olvasóknak, itt zöldítésről vagy térköves placcról van szó?

Igaz ugyan, hogy a lakótelepről egészen az SZTK-ig egy járdát alakítunk ki, amely az első sírsorok között fog húzódni. Ez csak minimális része az egész területnek. Aki már járt erre, láthatta, hogy itt egy dupla fasor áll, a járda burkolatába pedig a Keszi települések nevei vannak beleírva. Ezt az útvonalat folytatjuk. A projekt nagyobb része, hogy gyönyörű, virágos területet hozzunk létre évelők kiültetésével, színes lombú fasor és rózsakert telepítésével.

Színes virágok borítják a város parkjait, körforgalmait

Aggódó kommenteket kaptunk a sírokkal kapcsolatban is. Ezekkel mi a terv?

A sírokat nem visszük el innen, sőt! Az 1800-as években ide temették a városi elöljárókat, később az angol lovasokat, és itt található a város legrégebbi kápolnája is. Ezeket mind meg szeretnénk mutatni azoknak is, akik esetleg eddig nem is tudtak a város ezen értékeiről. Tehát a koncepció része az is, hogy a Keszi sétány egyben egy olyan szabadtéri múzeum is legyen, ahol ennek a területnek az összes történelmi elemét felfedezhetik a dunakesziek.

Keszi sétány terve

Mi a helyzet a Keszi kővel? Visszakerül?

A Keszi kő jelenleg is ott van, nem vittük el, a helyszínen tisztítottuk meg. A helyszín jó fekvését elődeink is ismerték, 1957-ig egy kőkeresztet majd egy szocialista szimbólumot, egy vörös csillagot helyeztek ide.

Akik csak a saját szemüknek hisznek, azoknak meddig kell várni, mikorra lesz kész a terület?

Ahogy az időjárás engedi, folyamatosan dolgoznak a munkagépek és a szakemberek a területen. Húsvétig elkészülnek a burkolási munkák, jövő héten indul a parkosítás. Nyár elejére már sok virág lesz, a fű is zöldellni fog, és kellemes sétatér várja majd a látogatókat.

Előző cikkSzorgalmukért fürdőzést kaptak a dunakeszi gyerekek
Következő cikkEzt látnia kell! Kiakadt a cukiságmérő