A járvány terjedése miatt szigorítják a határellenőrzést Magyarországon. Bizonyos országoknál egy, másoknál két negatív vírusteszt szükséges majd a karantén elkerüléséhez.

Várakozó autósok az M7-es autópályán a magyar-horvát határátkelő előtt, Letenyénél 2020. július 11-én. MTI/Varga György

Három csoportba osztják a világ országait és ezek alapján lehet majd belépni onnan Magyarország területére. Horvátország egyelőre marad a “zöld” országok között, így oda és onnan szabadon lehet közlekedni. Romániába, Svédországba vagy Szerbiába azonban nem. A zöld, sárga és vörös országokról állandóan frissülő lista készül. Ezeket az intézkedéseket jelentette be Gulyás Gergely.

Az intézkedések kedden éjféltől lépnek majd érvénybe.

A miniszter ismertette: Külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra. Magyar állampolgár zöld jelzésű országból kontroll nélkül léphet be. Sárga vagy piros jelzésű országból belépve a határon egészségügyi ellenőrzés alá vetik és 14 napos karanténba kell vonulnia. Ez alól kivételt az jelent, ha a megelőző 5 napban 48 óra időkülönbséggel két negatív koronavírus-tesztet tud hitelt érdemlően felmutatni. A sárga jelzésű országból érkező magyar állampolgár az első koronavírus-tesztet követően szabadulhat a karanténból, míg vörös jelzésű ország esetében két negatív tesztre van ehhez szükség.

Nem magyar állampolgárok esetén sárga jelzésű ország állampolgárai ugyanolyan feltételekkel léphetnek be, mint a magyar állampolgárok, vörös jelzésű országból történő belépésre viszont nincs lehetőség – mondta.

A tranzitforgalom és az áruforgalom a szabályok alól kivételt képez, továbbá a hivatalos út is, ugyanakkor az egészségügyi vizsgálatokra ezekben az esetekben is sor kerülhet – ismertette a miniszter. Hozzátette: ahogy korábban is, a házi karantén szabálya alól különös méltánylást érdemlő esetben a rendőrség adhat, a kérelmet angol vagy magyar nyelven kell kérelmezni.

A besorolás

Sárga kategóriába tartozik ma a tagállamok közül Bulgária, Portugália, Románia és Svédország, továbbá az unión kívüli országok közül az Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Japán, Kína és az Egyesült Államok.

Vörös kategóriába tartozik az európai országok közül Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó, Észak-Macedónia, továbbá Moldova, Montenegro és a környező országok közül egyedüliként Ukrajna, valamint az említett kivételekkel az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok is.

Horvátországban a fertőzöttek száma alacsony a növekedés ellenére is, ezért egyelőre a zöld kategóriában van – mondta.

A vizsgálatok költségeit augusztus 1-jéig vállalja a kormány, ezt követően azonban mindenkinek magának kell viselnie a tesztelés költségét, ha sárga vagy vörös jelzésű országból hazatérve nem kíván 14 napos hatósági házi karanténba kerülni – mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: szerdai kormányülésén dönt a kormány az augusztus 20-i ünnepségek megrendezéséről.

Az MTI kérdésére elmondta: szerdától lépnek hatályba az utazási korlátozó intézkedések. Megerősítette, azok is számíthatnak az új intézkedésekre, akik Görögországból közúton, Szerbián keresztül térnek haza.

Előző cikkTávozik az alagi plébános
Következő cikkÚjabb hajójáratok a Dunakanyarban