15. alkalommal tartotta meg Duna-parti összejövetelét a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub. Ezúttal nem gulyáslevest készítettek, hanem pizza party volt, de a hangulat így is remek volt. Nem tudjuk, hány város büszkélkedhet ekkora létszámú és ilyen összetartó nyugdíjas klubbal, de szinte biztos, hogy máshol nem kánkánnal lepik meg a vendégeket.

A klub a Nyíltvízi edzőközpontban tartott délutánján a mosolygós, vidám tánccsoportok nagyon kitettek magukért. A REdit táncegyüttes a helyszín miatt az Egy Duna-parti csónakházban és a Baj van a részeg tengerésszel ismert dallamokra adták elő a koreográfiájukat.

A Dunakavics együttes pedig tűzrőlpattant kánkán táncot mutatott be, amit kitartó tapssal jutalmazott a közönség. Emellett szavalatokat is hallhattunk. Elhangzott a Szeptember végén, A cinege cipője és az Őszi éjjel izzik a galagonya című versek is.

A műsor előtt Zupka Sándor, a klub elnöke, Dióssi Csaba polgármester és Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója, “Gondoskodjunk az idősekről” tanácsnok köszöntötte a megjelent tagokat. Az eseményen meghívott vendég volt még Sipos Dávid alpolgármester és Lőrincz Róbert könyvtárigazgató is.

Zupka Sándortól megtudhattuk, hogy a klub több száz fős tagjából a hely szűke miatt most csak százan vehettek részt ezen az eseményen, de keresik a megoldást arra, hogy a következő összejövetelnek ne legyenek ilyen korlátai.

Zupka Sándor, a klub elnöke

A klub elnöke kiemelte a személyesen együtt töltött idő fontosságát. „A minőségi időhöz együttlét, figyelem, szimpátia, mosoly és a társaságra való igény szükséges.”

Dióssi Csaba visszaemlékezett, hogy utoljára 2019-ben tudtak így együtt ünnepelni. Kiemelte, hogy milyen jó, hogy a városban ilyen összetartó nyugdíjas klub működik. „Köszönöm a meghívást, mindig öröm az önökkel töltött idő. Kérem, hogy továbbra is tartsanak össze, szervezzenek ilyen találkozókat, mutassanak ezzel jó példát a mai fiataloknak.”

Dióssi Csaba polgármester köszönti a klub tagjait

Csoma Attila kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy nem engedik el ezt a hagyományt. „Számít az étel, számít a helyszín, de az a legfontosabb, hogy kik ülnek az asztalt körül.”

Csoma Attila, a művelődési központ igazgatója

Az összejövetel igazán fesztelen hangulatban telt, a beszédek és a műsor után közös pizzázás, majd sorverseny következett, miközben sok beszélgetés, mosoly és öröm töltötte be a termet.

Előző cikkJól működik a katolikus iskolánál kialakított parkoló
Következő cikkParkoló épül az Alagi tagóvoda mellett