Több politikai szereplő és a média is intenzíven foglalkozik Dunakeszi éves polgármesteri és alpolgármesteri jutalmaival. Az érintettek ezzel kapcsolatban tájékoztatnak, hogy ahogy eddig is, idén is a teljes összeget jótékony célra fordítják.

onki

Dunakeszi az elmúlt évben is számos nagy ívű fejlesztést valósított meg: például megújult a Szakorvosi Rendelőintézet, a művelődési központ, új szárnnyal bővült az egyik általános iskola. Ezeknek az eredményeknek az elismerése a képviselő-testület döntése, amely igen megtisztelő volt számunkra – olvasható a dunakeszi.hu-n.

Az alpolgármesteri összeget már a pénz megérkezésének napján befizették egy olyan alapítványnak, amely a magyar nyelv megőrzésével hivatott foglalkozni, a polgármesteri jutalmat pedig ifjúsági sport támogatására fordították. “Nem szokásunk sajtónyilvánosan kezelni adakozásainkat, hiszen ezeknek nem ez a célja. Azonban a rosszindulatú sajtóhírek miatt úgy éreztük, tisztáznunk kell, hogy a jutalmunk minden évben jó helyre kerül.”

“Ezúton szeretnénk megkérni azon politikusokat és újságírókat, akik igyekeznek médiacirkuszt csinálni az ügyből, hogy hasonló összeggel vegyék ki a részüket a társadalmi felelősségvállalásból” – áll Dunakeszi Város Önkormányzata közleményében.

 

Előző cikkEgyre több a lakóingatlan Dunakeszin
Következő cikkMedve ölhetett Dunakeszin