Elkészültek a látványtervek az új középiskolákról. A beruházási és tervezési program is megvan, ennek alapján úgy tűnik, hogy 2023-ban lesz először tanítás az új intézményekben.

A gimnázium, a szakgimnázium és szakközépiskola és a kapcsolódó létesítmények egy, az önkormányzat által megvásárolni kívánt telken egy épületkomplexumot alkotva épülhetnek fel, azonban külön működnének, valamint eltérő fenntartó alá tartoznának majd – áll a beruházási és tervezési programban. A Post úgy tudja, hogy az intézmény Dunakeszi északi részén épül majd meg. Az előzetes koncepció szerint a gimnázium, valamint a szakgimnázium és szakközépiskola tanulói létszáma – a teljes működéskor – 1564 lesz, melyből 884-en szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulók lesznek  összesen 26 osztályban és

680-an pedig az új gimnáziumba járnak majd. Itt összesen 20 osztály lesz.

A gimnázium fenntartása a Dunakeszi Tankerületi Központhoz kerül, míg a szakgimnázium és szakközépiskola esetében a fenntartói feladatokat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal látja el. Az iskolákhoz tartozó étterem és konyha üzemeltetését a dunakeszi önkormányzat látja el, míg a tanuszoda fenntartását a Magyar Állam képviseletében a Nemzeti Sportközpontok Zrt. valósítja meg.

A középiskolákban a tervek szerint a 2023/2024-es tanévben kezdik meg az oktatást, képzést.

A Post hozzájutott az építkezés programjához. Hamarosan részleteket közlünk majd az új sulikról, a sportcsarnokokról és az uszodáról is.

Előző cikkKoronavírusadatok április 14-én, kedden
Következő cikk48 milliót ad az önkormányzat az új gimnáziumokra