A programozás világa sokak számára egy ijesztő, idegen világ. A Logiscool tanfolyamain éppen az ellenkezőjét igyekszik bebizonyítani. A kurzusokon a fiatalok játékos feladatokkal, motiváló közegben sajátíthatják el az algoritmikus gondolkodás alapjait. 

KidsTechnology

A programozás során a gyerekek egy olyan tudásra és képességre tehetnek szert, ami az élet minden területén hasznos lehet számukra. A problémamegoldás, az összefüggések felismerése, a logikus gondolkozás nem csupán fontos képességek, de izgalmas elfoglaltság is. A diákok saját animációkat, játékokat tervezhetnek, már az első órán elkészíthetik életük első programját – áll a Logiscool honlapján.

Tanfolyamok típusai: 

Alap/Kezdő és Alap/Haladó  tematikájú kurzusokra jelentkezhetnek a 7-17 éves osztályos diákok.

A kurzusok egymásra épülő modulokból állnak, melyeket az életkortól függően több féléven/éven át tanulnak diákjaink.

A csoportok korosztályonként kerülnek kialakításra, azaz 1-3., 3-5., 6-8. és 8+ osztályos diákok tanulnak együtt programozni. 6-12 fős csoportokban tartunk foglalkozásokat.

“Tizenöt éven belül ugyanúgy fogják oktatni a programozást, mint az írást, olvasást… és csodálkozni fogunk, hogy miért nem hamarabb kezdtük el.”
Mark Zuckerberg / Facebook

Forrás: Logiscool.hu

“Tizenöt éven belül ugyanúgy fogják oktatni a programozást, mint az írást, olvasást…