Június 15-től országosan is irtani fogják a szúnyogokat. A hivatalos szóhasználat szerint gyérítik. Dunakeszin a hétvégén elindult a csípős rovarok elleni csata. Dunakeszi Kistérség Társulása, saját hatáskörben, már rendelt meg szúnyoggyérítést.

szúnyog1
Szúnyog csípni készül

Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük jelezni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felé, ha településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak – áll a hatóság tájékoztatójában. A bejelentést a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok ügyfélszolgálati elérhetőségein tehetik meg. A beérkezett igényeket a szakértők megvizsgálják, és ha a helyzet azt indokolja, a település és környéke bekerül a központi gyérítési programba.

Dunakeszin is lesz központi irtás

A katasztrófavédelem honlapján található táblázatból az is kiderül, hogy Dunakeszin is lesz szúnyogirtás, de az nem egyértelmű, hogy mikor. Az biztos, hogy június 15-én a Tisza-tónál kezdik az akciót.

Dunakeszi egyébként kiemelt körzetnek számít, hiszen a Dunakanyar települései közül csak Szentendrén terveznek nagyobb területen szúnyogirtást. A központi gyérítés nem csak levegőből, hanem földről is történik majd.

Méhészek figyelem

A méhészeknek érdemes megnézniük a táblázatot, mert bár a vegyszerek emberre és melegvérű állatokra nem veszélyesek, de a méheknél gondot okozhatnak. Megadják a koordinátákat (a cikk alján található a táblázat) is, ahol az irtást végzik.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=meo7eXeaDU8[/youtube]

 

Dunakeszi már lépett

Dunakeszin amúgy a Dunakeszi Kistérség Társulása már rendelt meg gyérítést. Az elsőt a mostani hét utolsó munkanapjaira tervezték.

Új szúnyogfajok

Az OKF közleményében kitért arra is, hogy a tavaly folytatott vizsgálatok során az ország déli és nyugati megyéiben elszórtan új szúnyogfajokat, így például a tigris- és a bozótszúnyog eseti jelenlétét is kimutatták. Az erre vonatkozó vizsgálatok idén is folytatódnak majd az országos szúnyoggyérítési program keretében. “A cél az, hogy időben észleljük az invazív (könnyen elterjedő) fajok megjelenését és még meghonosodásuk előtt hatékonyan léphessünk fel ellenük” – fogalmazott az OKF.

 

Előző cikkVersenyt futottak az esővel a strandröpisek
Következő cikkMa cudar napunk lesz, ami az időjárást illeti