Rangos országos vetélkedőn ért el első helyezést Bárdos Csenge, Reif Roland, Szilágyi Botond, akik a Dunakeszi Radnóti Gimnázium diákjai. Őket kérdeztük a sikereikről, a versenyről, a terveikről. A fiatalok felváltva válaszoltak és nem lehet nem észre venni közöttük az összhangot, ami a sikerük egyik receptje is volt.
Honnan jött az ötlet, hogy induljatok a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers által szervezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen (OKPV)? Hol hallottatok róla először?
Botond: A történelem tanárnőm mesélt nekem a versenyről a tavalyi évben. Akkor két osztálytársammal indultunk a versenyen és csupa pozitív élmény maradt bennünk utána, ezért idén is szerettem volna szerencsét próbálni. Csapattársak után kutatva kérdeztem meg Csengét és Rolit, hogy lenne-e kedvük részt venni egy alternatív töriversenyen. Nagyon örültem, amikor igent mondtak, mivel mindketten jó előadók és szeretik a történelmet is. Ráadásul, mint kiderült, rendkívül kreatív és hatékony esetoldók is.
Mindhárman fiatalok vagytok, így adódik a kérdés: az iskolán kívül is jó ismerősök, vagy a közös munka hozott össze benneteket? Avagy: hogyan áll össze egy ilyen jó csapat?
Roland: Igazság szerint a verseny előtt nem ismertük egymást jól, szóval mindenképpen az együtt töltött idő és a közös élmények hoztak közelebb bennünket egymáshoz. Többször 72 órát töltöttünk szinte folyamatosan együtt egyetlen szobában. A közös cél, a közös akadály kovácsolt minket össze igazán.
Miként lehet felkészülni egy ilyen megmérettetésre?
Roland és Botond: Ez tipikusan nem az a verseny, amelyhez sok-sok óra tanulás és megelőző felkészülés társul. Itt mindössze 72 óráról van szó, és az ezt követő előadásról, de akkor viszont kő keményen és megállás nélkül kell dolgozni. Felkészülni sem igazán lehet rá, minden az esettanulmány megjelenése után derül ki. Az viszont nagy plusz, ha az ember tud prezentációt összeállítani és stresszhelyzetben, publikum előtt is magabiztosan tud kommunikálni. A megyei forduló után ezért eltöltöttünk közösen egy délutánt a powerpoint diáink utólagos elemzésével, valamint a videóra vett előadásunkat visszanézve igyekeztünk építő kritikákkal ellátni egymást.
Kellett a sikerhez valami egyedi adottság is? Logikai készség például?
Roland: Egy nagyadag lelkesedéssel és kitartással bárki, bátran nekivághat a versenynek. De tény: az mindenesetre nem árt, ha az ember jó kiállással és beszédkészséggel rendelkezik, valamint kreatív ötletekkel tud előrukkolni. És természetesen a történelem iránti érdeklődés sem utolsó.
Nagyon speciális ez a vetélkedő, hiszen a történelmi vetélkedők általában lexikálist tudást szoktak felmérni. Ám ez a verseny teljesen más. Mesélnétek erről, hogy mégis milyen szellemi torna ez?
Roland: A verseny valójában egy történelmi probléma feldolgozását és megoldását foglalja magába, illetve a munkánk előadását a zsűri előtt. Ebben nagy szerephez jut a korszak történelme és az, hogy a csapat a megoldásához mennyire tudja beleképzelni magát az adott időszakba, és mennyire tudja figyelembe venni a kor viszonyait. Tehát a tudás és az akkori világ szerkezetének ismerete sem elhanyagolható. A verseny arra fókuszál, hogy ezeket hogyan tudjuk továbbgondolni és a kényes szituációt megoldani. Például az idei döntőben az éppen megalakult Porosz Hercegségnek kellett „irányt mutatni” a reformáció korai időszakában, az elődöntőben pedig IV. Béla és a tatárjárás kérdéskörével kellett foglalkoznunk.
Mi volt a legmeglepőbb számotokra a verseny alatt?
Csenge: Számomra az volt a legmeglepőbb, hogy milyen jól és gördülékenyen ment a közös munka, pedig nem voltunk összeszokott csapat a verseny előtt.
Botond: Engem a végső győzelmünk ért kellemes meglepetésként. A célunk ugyan mindvégig az első hely megszerzése volt, de az odavezető út nem volt épp zökkenőmentes. A megyei fordulóban egy hajszálon múlott csak a továbbjutásunk, majdnem el kellett búcsúznunk a versenytől. Ennek ellenére a végső döntőre sikerült felállnunk és megnyernünk az OKPV-t.
Hogy kell elképzelni egy ilyen versenyt, hogy zajlik?
Csenge: Négy fordulóból áll. Az első egy online teszt, amit a regionális forduló követ. Itt prezentálják először a csapatok a megoldásaikat a 72 órával korábban megkapott történelmi problémára. Minden régióból két csapat jut tovább, akik a döntőben mérhetik össze a tudásukat. A döntőbe jutott 12 csapat 3 divízióra oszlik, ahonnan 1-1 csapat jut be a nyilvános nagydöntőbe. Nekik már a nagyközönség és a szakmai zsűri előtt kell prezentálniuk, amelyre ugyancsak 72 óra felkészülési idő áll rendelkezésre.
Számítottatok arra, hogy nyerni fogtok?
Csenge: Természetesen úgy indultunk neki, hogy az első helyezés a cél, és végig ez lebegett a szemünk előtt, de nagyon nagy meglepetésként ért minket, amikor kimondták a nevünket.
Milyen volt a többi csapat?
Csenge: A döntőbe jutott csapatok előadásait nem tudtuk megnézni, de a nézők elmondása alapján mindenki nagyon felkészülten érkezett.
Kiknek köszönhetitek a felkészülést?
Botond: Elsősorban Omischel Mónika tanárnőnek és Molnár Gyula tanár úrnak köszönhetünk sokat. Segítettek a kor történelmének a megismerésében, hasznos irodalmat ajánlottak és megvitatták velünk a felmerülő ötleteinket. Szintén sokat adott hozzá a prezentációhoz Horváth Zsuzsanna tanárnő segítsége, akivel az előadásunk gyakorlati részén dolgoztunk. Óriási könnyebbséget jelentett, hogy minden téren tudtunk segítséget kérni a tanárainktól, nagyon hálásak vagyunk nekik ezért.
Milyen volt a zsűri? Szigorú, vagy partneri? Ismertétek őket korábbról – hiszen neves személyiségekből állt. Akár csak hallottatok-e róluk?
Botond: Az előadásaink közben mindig különösen figyeltünk a zsűri reakcióira, hiszen őket kellett meggyőznünk a javaslataink helyénvalóságáról. Úgy éreztük, hogy örültek a diákok jó ötleteinek és támogattak minket, nem csak ridegen a pontokra koncentráltak. A zsűri több tagjáról hallottunk már és nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ilyen neves emberek előtt prezentálhattunk.
Hány évesek is vagytok? Hányadik évfolyamra is jártok?
Csenge: 18 évesek vagyunk, Roland és Boti 11., én 10. évfolyamos vagyok.
És tudjátok már, hogy mik lesztek, ha nagyok lesztek? Avagy milyen pályán szeretnétek látni magatokat pár év múlva?
Csenge: Hárman három felé indulunk el a jövőben. Én az orvosi egyetemre készülök, Roland pedagógus szeretne lenni, Botit pedig az üzleti terület vonzza.
Akkor nincs köztetek, aki éppen a történelmet választja majd?
Roland: De, lehetséges, én már többször eljátszottam a gondolattal, de valamilyen módon a történelem szeretete mindnyájunkban megvan. Engem is, mint szinte minden kisfiút, már gyerekkoromban magával ragadtak a várak, a hajdani élet, a csaták, aztán ez fokozatosan alakult az évek során, ahogy egyre több mindennel ismerkedtem meg. A történelem kicsit hasonlít számomra egy jófajta végtelen regényhez. Ha az ember kedvét leli benne, tele van izgalommal, más letűnt világokkal, kultúrákkal, és persze velünk emberekkel, különböző sorsokkal. Egyszóval csupa meglepetéssel.
Meséljetek a díjakról, amit a versenyen nyertetek! Hiszen felvételt nyertetek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjába. Ez mivel jár? Mit fogtok ott tanulni?
Csenge: A Középiskolás Program 4 illetve 8 hetes online tanfolyamokból áll, vannak választható témák, mint például társadalmi tanulmányok, közgazdaságtan, nemzetközi kapcsolatok stb. Az elméleti kurzusok mellett szombatonként gyakorlati képzésen vehetünk részt, ahol többek között megtanulunk érvelni, prezentálni és fejlesztjük a kommunikációs képességeinket is.
Mit terveztek, mit fogtok csinálni a háromnapos londoni utatok alatt? Szülő-tanári kísérettel mentek? Mit fogtok megnézni?
Botond: A verseny egyik szervezőjével fogunk utazni. A program egyelőre teljesen képlékeny, a szervezők és a csapat közti megegyezés tárgya lesz. London egy nagyon izgalmas város, ezért biztosak vagyunk benne, hogy élvezetesen fog telni ez a három nap.
Mi a terv? Ez a sikeres kis csapat más megmérettetésnek is neki fog vágni a közeljövőben?
Meglepő egyetértésben, szinte egyszerre mondták: Egyelőre megpihenünk a fáradalmak után, később pedig, ki tudja? Az biztos, hogy egy jól bejáratott társasággal és csapattal szívesen megy az ember versenyezni.
