Az Adria InterCity éjszakai járata, amely fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival közlekedik, idén nyáron is összeköti Budapestet Splittel – közölte a MÁV-START szombaton az MTI-vel. Újdonság lesz a tavalyi évhez képest, hogy a vonat június 17-ig az előszezonban, majd augusztus 28-tól az utószezonban is hetente háromszor közlekedik.

A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat június 9-től szeptember 30-ig hetente háromszor közlekedik. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity.

Az InterCity Split központjába érkezik. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, az utasok nyugalmát idén a határellenőrzés sem zavarja meg. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben konnektorok is találhatók. Az Intercity Budapestről 18.45-kor indul és a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt. Splitbe 9.44-kor érkezik. Visszafelé, Splitből 17.55-kor indul, Budapestre másnap 9.35-re érkezik. Az IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

További részletek a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/adria-intercity-iden-nyaron-osszekoti-budapestet-splittel oldalon olvashatók.

Kép: mavcsoport.hu/

Előző cikkMutatjuk, miért repedt szét a kalácsa
Következő cikkEgy baleset miatt tértek át a kútvízről a kölnire a dunakeszi legények