Idén is meghirdették az iskoladoboz adománygyűjtési akciót, melynek Szabó József társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok, önkormányzati képviselő a megálmodója.

 A program 2014-ben indult el, célja, hogy a rászoruló gyermekeket egy iskolakezdő-csomaggal lássa el. Ezzel is segítse az esélyegyenlőséget. A korábbi években sokan saját készítésű dolgokkal támogatták a hátrányos helyzetű családokat.

A 2019/20-as évre szervezett iskolakezdési adománydoboz-akció keretein belül az alábbi eszközök a legszükségesebbek:

  • iskolatáska
  • tolltartó
  • tollak, színes ceruza, ceruza,
  • felső tagozatosoknak füzet,
  • torna felszerelés, tornazsák
  • tempera, vízfesték, gyurma,
  • radír, vonalzó, körző,
  • csomagolópapír füzethez, könyvekhez,
  • olló, színes papír, rajzlap, írólap,
  • leckefüzet, szótárfüzet

Természetesen ezeken kívül minden olyan dolgot szívesen fogadnak, amelyre bármilyen formában szüksége lehet a diákoknak.

Az adományokat a DÓHSZK Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársa közreműködésével juttatják el a támogatandó családok részére. A gyűjtés folyamatos, de aki 2019. augusztus 16-ig eljuttatja adományát, azt még szeptember 1-ig megkapják a gyerekek.

A felajánlásokat a DÓHSZK Család és Gyermekjóléti Központban (Bajcsy-Zsilinszky utca 32.) fogadják.