Dunakeszi északi részére tervezik az új gimnáziumokat. A Klapka utca közelébe. A tervezési helyszínt adó telek jelenleg mezőgazdasági művelés alatt áll. 1-1 lomhullató fa található rajta. De nézzük a terv mit ír erről.

A terület a Klapka utcáról közelíthető meg. Hivatalos megfogalmazás szerint “a pontos földhivatali bejegyzési paramétereket” még engedélyeztetni kell. Mindenesetre azzal számolnak, hogy az épület déli tájolású lesz.

Nem véletlenül építettek járdát a Klapka utca ma még viszonylag kies szakaszára.

A telek nagyságának el kell érnie a 25 m2/fő számot, amely kb. 2000 emberrel számolva már 50 ezer négyzetméter. Előírás, hogy játszó-, pihenő-, sportterületet is kell létesíteni a szükséges közlekedő- és zöldfelületekkel; valamennyi területet a mozgássérültekre tekintettel kell kialakítani; a játszó-, pihenőterület nagysága legalább 3 m2/fő kell legyen.

A beépítés legfeljebb 30%-os lehet, az épületeknek a homlokzatfelülete a szomszédos telekhatártól legalább 10,0 m távolságra kell lenniük. A terv itt hosszan sorolja az egyéb műszaki megkötést, ezek közül az az érdekes, hogy a gimnáziumuk építménye háromszintes lenne, benne végig akadálymentes.

Az épületegyüttes központi, legnagyobb épülete a terület déli oldalának közepén kapja a főbejáratot. Ebből az irányból mind a két gimnázium, illetve a közöttük elhelyezett közös terek is megközelíthetőek. A központi épület keretes épülettömege iskolaudvarhoz és zöldtetős, dombos kialakítású udvarhoz kapcsolódnak.

A sportterületek a központi épülethez keleti illetve nyugati oldalon kapcsolódnak, a szakgimnáziumhoz a keleti oldalon további szakoktatási területek kapcsolódnak.

Az épületeken magastetős és lapostetős kialakítások váltják egymás. Az épület homlokzatain kétfajta anyag dominál meg: lábazati szintként a földszint téglaburkolatos – időtállóságot, közintézményi hangulatot teremtve, lamellás emeleti szintek a tájolásnak és a funkcióknak megfelelő sűrűséggel és állással, fém burkolatú nagy fesztávolságot áthidaló hasábelemek.

Az élő természet az intézmény szerves része – a gimnáziumok által határolt udvar mesterséges domborzatú zöld felület, intenzív növényzettel amely a tanulók pihenését és szünetben a kikapcsolódását szolgálja. A terv kitér arra is, hogy az egyes épületek közé lombhullató fák kerülnek, közöttük virágágyásokkal és pázsittal. A közlekedő felületeket térkő képzi. A telket déli határoló jelenleg kopár területre – a szabályozásoknak megfelelően – erdőt telepítenének. A zöldfelületbe integrálódna az étkező épületrész bevilágítófelülete.

A Post legközelebb a komplexum sportfunkcióit mutatja majd be.