Hajnal kettő óta esik a hó Dunakeszin. Hajnal 3 óra óta pedig elindultak az önkormányzat Mercedes kisteherautói, amelyek kotorják és sózzák az utakat. Azokra a helyekre, utcákra mennek, amelyek a város kezelésében vannak. A városnak napi egymillióba kerül a mostani havazás.

Hóhelyzet, Gárdonyi Géza utca
Olvasónk, Zsukk Andrea reggeli fotója a Gárdonyi Géza utcából

Tucatnyi önkormányzati dolgozó takarítja a havat Dunakeszin – erről tájékoztatta a Postot Glasza Gábor városüzemeltetési vezető. Az önkormányzat tulajdonában lévő két Mercedes teherautó hajnal 3 óra óta rója az utcákat. Tolják a havat, és közben homokos sót is terítenek. Főleg a nagyobb utakra jutnak el, oda, ahol a buszok is közlekednek. Barátság útja, Hunyadi utca, Liget utca sorolta a Postnak Glasza Gábor, de jártak már a kisebb utcákban is.

hókotró1

Azt is elmondta, hogy bérelnek egy Bobcatet is. Ez a jármű a bicikliutakat, az önkormányzati járdákat, az SZTK parkolóját, a temetői utakat, valamint a viakoloros részeket próbálja megtisztítani a hótól.  Az már egy másik kérdés, hogy a délelőtti sűrű hóesés miatt egy utca, akár 20 perc múlva ismét teljesen hóval borított lehetett. A járművekben egyébként GPS-berendezés is van, ezen keresztül a városüzemeltetés figyelemmel kíséri az elvégzett munkát.

Glasza Gábor tisztázta az is, hogy

néhány főbb út állami tulajdonban van,

azokhoz nem nyúlhatnak. Ilyen a 2-es út, a Fóti út, a Kossuth utca és a Verseny utca is. Hasonló a helyzet a MÁV-állomással is, az itteni járdák és lépcsők jég- és hómentesítése a MÁV dolga. A felüljárókat azonban már a város emberei próbálják hómentesíteni, ahogy a buszmegállókat is.

A járdák többségét azonban az embereknek, a háztulajdonosoknak kell takarítaniuk.

A városüzemeltetésen vasárnap estig készült el a sofőrök és hómunkások beosztása, tehát addig biztosan készenlétben lesznek. Ez azt jelenti, hogy miután eláll a hóesés még több napig dolgozhatnak majd. Ezt erősítette meg Bauer Márton szállításvezető is. Szerinte ezt a mennyiségű havat kb. még 3 napig takarítják majd, akkor jutnak el a kisebb utcákba. Amúgy az elmúlt 5 évet leszámítva nem esett igazán sok hó, ahogy ő fogalmazott, telente 5-6 ilyen havazás lenne a normális. Az 1987-es extrám hóhelyzethez pedig nem is hasonlítható a mostani, akkor 5-6-szor ennyi esett.

 

Előző cikkKorlátozzák a teherautók forgalmát az M2-en
Következő cikkA legszebb történeteket az élet írja!