Az időjárás közbeszólt, pedig páran még bőrig ázva is kitartóan várták, hogy hallhassák kedvenc Omega slágereiket.

“Itt vagyunk Dunakeszin, elvileg a Katonadombon lenne az előadás, de olyan szinten ráeredt, hogy nehéz lenne így élvezni” – mondta az egyik néző, aki a fővárosból érkezett Dunakeszire, a Gyöngyhajú lány balladája című Omega musicalre. Ez volt az idei nyár egyik legjobban várt eseménye, így nem csoda, hogy kíváncsiak voltak rá az emberek. Láttunk olyanokat, akik esőkabátban, elszántan várakoztak az előadásra. De olyanok is voltak, akik dupla esőkabátot hoztak, hogy össze tudjanak bújni alatta. Mások viszont, látva az előrejelzést, el sem indultak, a parkolóban álló autók számából ítélve.

Délután pedig még úgy tűnt, meg tudják tartani a koncertet, még próbáltak is a táncosok és énekesek. Végül a közönség keménymagja viszont hiába várt, hiszen az időjárás nem engedte, hogy megtartsák az eseményt. A szakadó esőben a szervezők úgy döntöttek, hogy a művészek nem állnak színpadra. Kicsivel később egy közlemény is megjelent a Dunakeszi Teátrum oldalán:

“Sajnos, a ma esti előadás elmarad. A jegyek árát visszatérítjük. Aki az Interticketen (jegy.hu) vásárolta a jegyeit, őket az Interticket fogja értesíteni a visszatérítés folyamatáról. Aki a VOKE-ban vagy közvetítő jegyirodában, őket a Dunakeszi Teátrum fogja értesíteni. Sajnáljuk, megértésüket köszönjük” – írták.

Fotó: Dunakeszi Post, FB – Dunakeszi Teátrum

Előző cikkIgazgatási szünetet tart a polgármesteri hivatal
Következő cikkBrutális rendőri hajsza volt az M2-esen, Dunakeszinél