A tervezettnél négy nappal korábban, már kedd reggel 6 órától újra járható a felújított gyártelepi vasúti aluljáró, ahol kicserélték a vízelvezető rácsot és amelynek oldalai nagyszilárdságú bazaltbeton burkolatot kaptak. Az aluljárót és a hozzá csatlakozó két utca összekötő szakaszát újraaszfaltozták – tájékoztatott Frankáné Molnár Judit, a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Osztály munkatársától.

IMG_9371

Körülbelül három éve folyamatos problémát jelentettek a város egyik legnagyobb forgalmú közúti aluljárójában rendszeresen keletkező kátyúk, ahol naponta közel ezer autó halad át. Nagyon időszerű volt már a felújítás.

IMG_9383

Az aluljáró közel egy hónapos lezárását a felújítás során alkalmazott technológia tette szükségessé. – A vízelvezetőrács melletti burkolat tartósságának biztosítása érdekében 1-1 méteres szakasz bazaltbetonnal került kiépítésre, melynek sokkal nagyobb a teherbírása, mint az aszfalté, ám legalább két hét a szilárdulási ideje. A beépített polimer betonrácsra tíz év garanciát vállalt a vállalkozó – ismertetett Frankáné Molnár Judit.

IMG_9395

Azt is elmondta: “Már jóval a munkálatok megkezdése előtt széles körben tájékoztattuk a lakosságot, hogy emiatt lesz olyan időszak, amikor nem végeznek munkát a területen, ám a forgalmat mégsem lehet átengedni az aluljárón. Szerencsére a közlekedők döntő többsége pozitívan viszonyult a helyzethez, mivel a megsüllyedt rács korábban sok kellemetlenséget okozott az embereknek, akik közül jó néhányan szorgalmazták az átjáró felújítását.”

IMG_9407

A nyári szabadságolások idejére időzített lezárás a tervszerű előkészítésnek, az intenzív kommunikációnak köszönhetően nem okozott torlódást a város közlekedésében. “Talán egyedül a 2. számú főútba csatlakozó Sólyom utcánál volt némi fennakadás, de ezen a helyzeten is segített az új forgalmi rendet szabályozó táblák kihelyezése. Az autósok gyorsan igazodtak az új közlekedési helyzethez, akik megértéssel viselték az átmeneti időszakot, amiért ezúton mondunk köszönetet nekik” – hangzott a szakember elismerő szava.

IMG_9381

Szerinte a kedvező, csapadékmentes időjárásnak is köszönhető, hogy a tervezett időpontnál egy héttel korábban, már kedd reggel meg tudják nyitni a forgalom számára a felújított gyártelepi vasúti aluljárót. A nagy szilárdságú bazaltbetonnal körbefogott új vízelvezetőrács beépítése mellett a Béke úti gyalogos átjáróig, valamint a Klapka utcai becsatlakozásig új aszfaltot kapott az úttest.

A beruházás összege körülbelül 8 millió forint, melyet teljes egészében a városi önkormányzat finanszíroz.

Forrás: dunakanyarregio.hu, Képek: DI