Tavasszal kezdték el a Kiscsurgó völgyének rendezését, a vizes élőhely rehabilitációját és feltárását a lakosság számára. A terület rengeteg értéket rejt, gazdag állat- és növényvilággal rendelkezik.

A projekt ötletgazdáival – Dióssi Csaba polgármesterrel, Csoma Attila képviselővel, Tóth Eszter főkertésszel, Nyíri Márton természetvédelmi alpolgármesterrel – jártuk be a területet.

Dióssi Csaba elmondta, 10 éve tervezik, hogy ezt az elhanyagolt területet rehabilitálják. „Tanösvényben, sétányban gondolkodtunk. Mindenképpen szerettük volna megőrizni a terület eredeti jellegét.” – tudtuk meg a polgármestertől.

A mulccsal borított, fapallóval szegélyezett utak elkészültek. Jelenleg zajlik a patakmeder felett lábakon álló pallósor, illetve a Pozsonyi út és a Kiscsurgó utca közötti híd kialakítása.

A terület az elmúlt években nagyon elvadult, a sérült fák egy részét eltávolították, átláthatóvá tették a területet. Csoma Attila kiemelte, hogy az egyik legfontosabb az volt, hogy a patakmedret megtisztítsák a szeméttől, hordaléktól. “Lesz egy fogadó terület az ösvény végén, egy padokkal kialakított pihenő rész, ahol szintén csak természetes anyagokat fogunk használni” – tette hozzá a képviselő.

Tóth Eszter főkertész elmondta, hogy az elhalt fák egy részét meghagyták, hogy élőhelyet nyújtson bogaraknak, kisemlősöknek. A sétányok mellé vizes, üde élőhelyekre jellemző virágos növényeket ültetnek ősszel: mocsári íriszek, mocsári gólyahír, tűzpiros lobélia, gyékény, káka. Egy esősebb évben várható egy kis tavacska kialakulása, de az idei extrém száraz nyáron ez most szóba sem jöhet.

Augusztusban tovább szépítik a területet, természetesen majd arról is beszámolunk.

Előző cikkElkészült a katolikus iskolánál a ki- és beszállás idejére használható parkoló
Következő cikkKívülről megújult az evangélikus templom