Gold szenior, silver szenior, prémium szenior – kitalálja, mik ezek az elegáns kategóriák? Segítünk. Őket ünnepelték a minap a VOKE József Attila Művelődési Központban. Helyszíni beszámolónk következik.
Meglepetés vendég, torták, tánc és buli. A Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub ismét megünnepelte a jubiláló klubtagjait. Hogy kiket? Azt a tizenegy hölgyet és nyolc férfit, akik most töltötték be a hetvenötödik életévüket, azt az öt hölgyet, akik nyolcvanadik születésnapjukat ünneplik, valamint a két hölgyet, és egy férfit, akik pedig a nyolcvanötödik életévüket töltötték be az idén. Persze a legszebb szavakkal az édesanyák vasárnap közelgő ünnepéről, az anyák napjáról sem feledkeztek meg.
Átgondolt szervezés, precíz forgatókönyv szerint zajlottak az események, melyek, – a klubhoz szintén méltón, – mindemellett humorral voltak fűszerezve. Az eseményre nem csupán klubtagok, vendégek is érkeztek, így a születésnaposokat és az édesanyákat Dióssi Csaba polgármester köszöntötte, aki kerek évfordulót ünneplőknek tortával gratulált, míg a művelődésház igazgatója, Csoma Attila szintén személyes emlékekkel köszöntötte az ünnepelt édesanyákat, valamint virágot adott át a születésnaposnak.
A klub saját kórusa mellett fellépett, Balogh Gyula úr is, a Klub Művészeti Csoportjának Vezetője, aki többek között előadta saját fordításában a Leonard Cohen a Halleluja című dalát magyarul, valamint a Bárdos Lajos Általános Iskola diákjai kis műsorral készültek az eseményre: nem kis derültséget keltve Janakovszky Éva Hogyan kell megnevelni a gyereket című művéből előadott részlettel. A tanárnőjük a Dunakeszi Postnak elárulta: azért is játszották ennyire szívvel-lélekkel, mert a gyerekek maguk választották ki, mit szeretnének előadni ezen a napon.
A jövő reménysége
A sok-sok köszöntő mellett Zupka Sándor bemutatta a délután a meglepetés vendégét, a Dunakanyar Hangja döntőjének versenyzőjét, Szeleczki Artúrt, aki opera és operett részleteket adott elő. A fiatalemberrel tudtunk néhány szót váltani a fellépése után. Kiderült, szemtelenül fiatal, mindössze 19 éves, és eredetileg rockzenésznek készült, ám végül beleszeretett a komoly műfajba, így úgy tűnik, a sorsa is eldőlt. „Ez a hangképzési mód lenyűgözött, szinte rácsodálkoztam, hogy így is lehet énekelni? Persze egy dalversenyen ezzel nem feltétlen lehet nyerni, de örülök, hogy elindultam a Dunakanyar Hangján, mert így keresett meg és kért fel utána a Kiránduló Klub, hogy jöjjek fellépni. Nagyon szeretem az ő korosztályukat, igazán jó közönség, az előadás közben a tekintetük rengeteget tud adni a fellépőknek. Meg sem kell szólalniuk, sugárzik belőlük a szeretet.”
Ahogy a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub elnöke, Zupka Sándor konferálásából kiderült, ezentúl rendszeres fellépője lesz a fiatalember a rendezvényeiknek, nem titkolt céljuk, hogy ekképpen is támogassák őt a tanulmányaiban, hiszen Artúr a Zeneművészeti Akadémia klasszikus ének szakára felvételizik, és csodálatos hangját hallva hamarosan nagy operaházak színpadján is viszontláthatjuk őt. Ám ami biztos: már az első alkalommal is a Kiránduló Klub családtagjává vált, hiszen többen rebesgették, olyan kisugárzása és hangja van, hogy tiszteletbeli unokájukká fogadják.
A fellépő vendégek után Merlik Péter úr szintetizátoros zenéjére elszabadultak a cipellők is, és kezdetét veszi az esetig tartó tánc.
Energikus ünnepeltek és kevés dolgot bánnak!
Az esemény sajtófelelőse – mert kérem szépen, a Kiránduló Klubnak ilyen is van, -, Balatoni Ágota készségesen keresett nekünk interjúalanyt, így mesélt a Dunakeszi Postnak az egyik-másik ünnepelt. Hölgyeknél nem illik kort mondani, ám ők mégsem titkolják: mindketten hetvenötödik születésnapjukat ünneplik az idén.
Toldi Mikósné Éva elmondta, hogy ő még nem töltötte be a 75. életévét, ezért babonából azt szerette volna, ha csak jövőre ünneplik meg itt a klubban. Majd nyomatékosan hozzátette: egyáltalán nem bánja végül, hogy így alakult, olyan profin volt megszervezve, látszott, mennyi munka van benne.
Az ünnepeltnek említettük, hogy nyugodtan letagadhatna az évei számából, ám elárulta, ebben munka, szenvedély, és nagyfokú odafigyelés van. „Szeretek öltözködni mai napig, fodrászhoz, manikűröshöz járni – árulta el a kulisszatitkokat. – Biztos az is sokat segít, hogy vannak állataim, imádom őket, viszont ha akarom, ha nem, mindenképpen el kell vinnem őket sétálni naponta többször, akármilyen időjárás is van kint. De én ezt nem bánom! Mozogni kell! Most például nagyon várom a Mozdulj Dunakeszit, mert szeretnék kijárni a Katonadombra tornázni.”
Mindamellett Éva elárulta, a Lehel csarnokban van egy virágüzlete, ebben mai napig dolgozik, ugyanis nem szívesen adná ki a kezéből az anyagok beszerzését. „Emlékszem, viszonylag későn, negyvenévesen váltottam. Irodai munkából csöppentem bele a virágüzletbe. Annyit tudtam a virágokról, mi a szegfű és mi a rózsa, semmi többet. Nagy bátorság kellett, és nagy szerencse, hogy bejött, akár bele is bukhattam volna. Hogy csinálnék-e bármit másképp? Néha elgondolkodom, hogy esetleg lehet, a hirtelen jött anyagi változással bölcsebben bánnék.
Bár, így jobban belegondolva: szeretek élni, és szeretek másokat is nagyvonalúan meglepni. Tulajdonképpen nekem ez a jó, ez tesz boldoggá, jobban belegondolva nem csinálnám ezt ma sem másképp!”
Még azt hozzátette: a mai fiatalok nagyon mások, mint az ő korosztályuk volt. Sokkal szabadosabbak, és sokkal több mindent kimondanak. Éva most is először úgy érzi, mindez esetleg sok. Majd elgondolkodott, és sietősen hozzátette: „Jobban belegondolva, lehet, hogy mi tudtunk viselkedni, és jól neveltek voltunk, de lehet, a mostani fiatalok ezzel együtt őszintébbek és talán boldogabbak. Bár mindemellett hangsúlyoznám: a mi fiatalságunk nagyon szép volt.” Végül Éva mégis elárulja, mi volt az, amit szívből megbánt. „Csak hat éve vagyok a tagja a Kiránduló Klubnak, ezt bevallom, nagyon sajnálom. Ha tudtam volna, hogy ez ennyire jó, jövök korábban is. Amikor beléptem a klubba, rögtön mindent akartam: táncolni, énekelni, és be is iratkoztam. Volt mit pótolnom, na.”
Hogy ezek a mai hetvenesek!
A kerek évfordulókon csak-csak elgondolkodik az ember az élet fontos dolgain, érjen minket a jubileum akárhány évesen is. Ezekről faggattuk másik interjúalanyunkat, Takács Jolánt is.
Jolánról érdemes tudni, rendkívül eleven, és olyan kedvesen lelkes minden rendezvényen, hogy a belőle áradó derűt és önfeledtséget nagyon nehéz nem észrevenni. A hölgy ragyog, és ragyogtatja környezetét. Pedig őt hallgatva körvonalazódik: nem az az ember, akire rá lehet fogni, csak megszületnie volt nehéz.
„Sok választásom nem volt az életemben, hiszen a rengeteg nehézség miatt szinte kényszerpályán mozogtam már gyermekkorom óta. Mégsem bántam meg semmit. Sajnos az életemet hol a politikai-társadalmi események, hol az én egészségem, máskor pedig a szüleim egészségi állapota befolyásolta. Ha akár csak két évvel korábban, vagy később születek, akkor sok minden másképp alakulhatott volna. Így nem mehettem gimnáziumba, hiába szerettem volna. 13 éves korom óta dolgoztam a tanulás mellett. Nehéz volt, ám a neheze csak ezután jött. Küzdelmek során mire eljutottam az egyetemi felvételiig, olyan egészségügyi problémám lett, ami miatt 7 hónapig kórházba feküdtem. De jöttek a kollégák, mind nagy szeretettel vettek körül, és biztosítottak arról: várnak vissza. És jöttek a szüleim is, minden nap, felváltva. Lám milyen az élet: szeretetteljesen, ösztönből masszíroztak, ennek köszönhetem, hogy tudok járni. Majd a felépülésem után újabb kihívások következtek. Később én ápoltam a szüleimet, akiket egy hónapon belül veszítettem el. Később a rákkal küzdöttem, és le is győztem. Ám végül a sors úgy alakította, hogy sosem mentem férjhez, ma úgy mondják: szingli vagyok.” Mégis ahogy beszélgetünk Jolánnal, körvonalazódik, udvarlói mindig akadtak. „Az egyik legszebb születésnapom a 60. volt, ekkor az udvarlóm 60 szál szegfűvel lepett meg” – eleveníti fel a derűsen a pillanatot. Kérdésünkre, hogy esetleg nyitott-e még az ismerkedésre, kacagva legyint: „Udvarlóm most is akadna, de tudja, ezek a mai hetvenesek…! Jobb nem is beszélni róluk!” – legyint, és szívből kacag egyet.
Mindamellett, amikor Jolánt a titkáról faggatjuk, hogy a sok nehézség ellenére miként őrizte meg a belőle áradó derűt, a humort, két dolgot említ: a mély vallásosságát, az istenhitét, másrészt pedig a szeretet.
„Higgye el, a szeretet csodákra képes!”
