Dél felől egyre nagyobb területen várható havazás. Az ország déli, délnyugati harmadán, felén már 5 centiméter körüli, a déli határnál néhol akár 10 centiméternél is vastagabb hóréteg alakulhat ki.

Ma egész nap havazni fog. Délutántól fokozatosan csökken majd a hó mennyisége, és estétől lassan megszűnhet a csapadék. A havazás veszélye miatt keddre  Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.    Kiemelték azt is, hogy kedden még nagyobb területen várható, hogy a havas helyeken a szél kisebb hótorlaszokat emelhet. A hófúvás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

A sokéves átlagnál lényegesen, több mint 10 Celsius-fokkal alacsonyabbak a most mért és a következő napokban várható nappali legmagasabb és az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek.

Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között alakul. Késő estére mínusz 10 és mínusz 5 fok közé hűl le a levegő. (MTI)

Előző cikkKiadták a vörös kódot, itt a farkasordító hideg
Következő cikkMárcius 6-tól új orvosi rendelő a Tóvárosban