Béres Ernő sportpályafutása Dunakeszin indult. Sikerét számokban is mérhetjük. Elmúlt 90 éves, 78 éve atletizál, 44 év pedagógia munka van a háta mögött, 4×1500 méteres váltóban világcsúcsot futott, 5000 méteren 7. helyezést ért el a finnországi olimpián.

Fotó: vasassc.hu

Az 1952-es Helsinkiben megrendezett olimpiai csapat tagja volt, egy évvel később pedig világcsúcsot futott Garay Sándorral, Iharos Sándorral és Rózsavölgyi Istvánnal. Az olimpikon futó számára Dunakeszi a fiatalságot jelenti, ide kötik emlékei. Vele beszélgettünk.

  • A fiatalkora Dunakeszihez köti, itt nőtt fel, itt is született?

Miskolcon születtem, majd 1936-ban költöztünk a családommal Dunakeszire, mert apám vezetői állást kapott a Járműjavító Főműhelyben. Az elemi iskola 4 osztályát már itt végeztem. Gyerekkoromban gyakran átúsztam a Szentendre-szigetre. Itt ismerkedtem meg a sporttal is.

Dunakeszi a fiatalságomat jelenti, a szabadságot és az állóképességet!

  • Hogyan indul egy olimpikon atléta sportpályafutása?

Labdarúgóként kezdtem. Az egyik mérkőzés alkalmával azonban bokatörést szenvedtem, ezért a szüleim eltiltottak a focitól. Az állóképességem viszont megmaradt. Emlékszem arra, gyerekkoromban, hogyan játszottunk futó bajnokságot, amit mindig több körrel nyertem.

Ami játéknak indult, életpálya lett!

Mezei futóbajnokságon indultam, ahol 3. helyezést értem el, ezért a testnevelő tanárom felfigyelt rám. Amikor gimnáziumba jártam, Keszthelyi János hívott az atlétikai szakosztályba. Középtávon megnyertem minden versenyt. Majd az akkori, Dunakeszi Magyarság Egyesület tagjaként bajnokságot nyertem 800, 1500 és 3000 méteren. 1951-ben és ’52-ben, 19 és 20 éves koromban megnyertem az Országos Felnőtt Mezei Bajnokságot. A 2. világháború után rekordot állítottam fel 1500, 2000 és 5000 méteren.

  • Visszatekintve sport karrierjére, van, amin változtatna?

Sokszor eszembe jut, mi lett volna, ha a Helsinki Olimpián nem 5000 méteren indulok, hanem a számomra addig eredményesen teljesített rövidebb távon. Persze, ez már sosem derül ki.

  • Mit tart a legnagyobb elért eredményének?  

A 4×1500 méteren futott világcsúcsot, melyet előttünk a svédek tartottak. Mi magunk, 4-en kísérletet tettünk ennek megdöntésére és sikerült! Fantasztikus csapat tagja lehettem.

  • Szokott Dunakeszire (vissza)járni?

Igen, többször is! Tagja vagyok az itteni Horgász Egyesületnek, kikapcsolódásképpen a Dunán szoktam horgászni. Nemrég pedig, az egyik lányom is ide költözött, így most leginkább, Dunakeszin családi programok résztvevője vagyok.

  • Mit tanácsolna, a most felnövekvő generációnak? 

Örömmel végzett futást javaslok, miközben elnézzük és élvezzük a természet szépségeit. Fontos, a napi rendszeres sport. A futás nem engedi, hogy megöregedjek!

A futás a test és a lélek boldogsága!

Béres Ernő tanácsát érdemes minden korosztálynak megfogadni!

A veterán futó 2015-ben, a Puskás Ferenc Stadion búcsúztatásának alkalmával, 87 éves korában futotta utolsó 400 méterét. Ez szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen az 1953-ban futott világcsúcsot is ebben a stadionban sikerült elérnie.

Mindennapi életének elválaszthatatlan részét képezi a sport. Szellemi és fizikai erőnlétét is bizonyítja, hogy aktívan bíráskodik atlétikai versenyeken. Ő a legidősebb versenybíró Magyarországon. Valamint, fiatalokat is megszégyenítő módon jár hetente legalább kétszer úszni a Szigetre vagy a Komjádiba, és e mellett legalább ennyiszer futni a János-hegyre.

 

 

 

Előző cikkFelújítják a Liget utcai rendelőt, az SZTK-ban lesz egy ideig a rendelés
Következő cikkMég pár nap és kész a Hunyadi utca