A VOKE József Attila Művelődési Központ szervezésének jóvoltából több helységből érkezett fúvószenekarok és Dunakeszi saját fúvószenekara is fellépett a művelődési központ mögötti parkban. A II. Pest Megyei Fúvószenekari Találkozón a város több helyszínén adtak koncertet a nap folyamán, 15 órakor pedig egy gálahangversenyt rendeztek.

“Nagy öröm számunkra, hogy a zenekarok elfogadták a meghívásunkat, és részt vesznek ezen a fúvószenekari találkozón.”

– köszöntötte beszédében Bocsák Istvánné önkormányzati képviselő a Szegedről érkezett Fricsay Bandet, a Budafoki Fúvósegyletet és a bicskei Huszárzenekart.

BK2A1651

“Mindegyik zenekar úgy jött létre, hogy valamilyen zeneiskolára alapult, valamint azok növendékeiből és a zeneszerető emberekből toborozódott. Mindegyik zenekar nagyon fontos szerepet tölt be az adott város, régió, sőt, némelyik az egész országunk hírnevének öregbítésében”

– mondta a képviselőnő a zenekarokat bemutatva.

Elsőként a város saját fúvószenekara lépett fel, akiről a képviselőnő a következő mondta:

“Számomra is nagyon kedvelt zenekar vagytok, nagyon szeretlek benneteket. Sok koncerteteken veszek részt, hallgatlak benneteket, és örömmel tölt el, hogy egy-két zenekari taggal még személyes ismeretséget és barátságot is ápolhatok.”

A Dunakeszi koncertfúvósok egyébként a város legrégebben együttműködő közössége, Dunakeszi zenei életének meghatározó szereplői. Évente több fellépésük is van a városban. Talán az egyik legnagyobb szabású rendezvény, melyet minden évben a Radnóti Miklós Gimnáziumban rendeznek meg, a nagykoncert, amely legalább kétórás, de már évről évre egyre hosszabb. Egyrészt, mert az ő repertoárjuk is bővül, másrészt pedig azért, mert a zeneszerető közönség is élvezi, hogy minél tovább élvezhetik a zenéjüket. Számtalan díjjal lettek gazdagabbak megalakulásuk óta, minősítő rendezvényeken vettek részt, három CD-jük jelent meg, és aranydiploma minősítést szereztek. A város egyik új lakónegyedében egy kis kör alakú téren minden évben néhány zenekari tag egy koncertet szervez. Ez a koncert is többórás már. 2012-ben a város a Dunakeszi városért plakettben részesítette őket.

dunakeszi

A másodikként színpadra álló zenekar a Budafoki Fúvósegyesület volt, akik 2010-ben már húszesztendősek voltak. Fontos szerepük van a hagyományőrzésben, és a fúvószenekari hagyományok újraélesztésében is. 2010-ben Minősítő Hangversenyen koncertfúvós kategóriában kiemelt aranyfokozatot értek el. 2011-ben pedig a Kultúra22 díjat nyerték el.

budafoki

A harmadikként fellépő zenekar a Bicskei Fúvószenekar volt, mely 1987-ben alakult meg, a zeneiskola fúvós és ütős tanszakainak növendékeiből. 2009-ben alakultak meg a valamikor zenét tanuló és zenét szerető bicskei és Bicske környékén élő lakosokból. Rendszeresen vesznek részt külföldi fesztiválokon és rendezvényeken, különlegességük, hogy közös egyesületet hoztak létre a mányi mazsorettcsoporttal, így sok helyen együtt lépnek fel.

bicske

Az utolsóként fellépő csapat a Fricsay Band volt. Alapítójuk és egyben névadójuk Fricsay Ferenc karnagy, a város zenei életében több fúvószenekar is volt, ezek a rendszerváltáskor felbomlottak. A Fricsay Band névre hallgató zenekar 2000-ben alakult meg. Azóta rengeteg fellépésük volt már, és a városuk életében is nagy szerepet töltenek be.

fricsay

Előző cikkVidám zsivaj – Ilyen volt a városi gyereknap
Következő cikkUtazzon virtuálisan Dunakeszi és Vác között