A Facebookon invitálja Újpest új polgámestere a kerületieket arra fórumra, amelyen az M3-as metró meghosszabbításáról lesz szó. A közösségi médiában megoszlik a vélemény a beruházásról.

1986 óta lakom itt, 1992-re ígérték és nem lett belőle semmi – ezt a véleményt ilyen-olyan formában sokan osztották a facebookos meghívó alatt.  Mások inkább új vonatmegállót és közlekedési csomópontot javasolnának a 14-es villamos végállomása környékén. Ötletek tehát vannak, de a többség szkeptikus.

Mindenesetre a meghívó szerint a téma az M3-as metró lesz, “amelyen a BKK-Budapesti Közlekedési Központ felelős vezetői és szakemberei megismertetik az M3 metró építésével kapcsolatos terveket. A rendezvényen lehetőség nyílik kérdések feltevésére, vélemények kifejtésére” – ígéri a momentumos polgármester.

Ami eddig történt egyelőre az annyi, hogy Újpesten 2014-ben elkészítették az M3 metró új szakaszát és végállomását is tartalmazó központ és környezetének szabályozási tervét. Több mint 3 milliárd forintból pedig megkezdődött a részletes kiviteli tervek elkészítése.

A metrót a tervek szerint északi irányban egészen Káposztásmegyerig építenék tovább. Ennek során négy új közbenső állomás jönne létre, két felszíni és két felszín alatti. A váci vasútvonalon fekvő Rákospalota-Újpest vasútállomásnál is épülne egy metrómegálló.

A 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lenne, a Jégpalota szomszédságában.

Itt épülne ki egy közlekedési csomópont, mely összekapcsolná a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút, a helyi buszok állomásait. A beruházás magában foglalja a Megyeri út külön szintű átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros sávval vezetné át a forgalmat a vasút túloldalára, ahol a Dunakeszi út található.

Wintermantel Zsolt, előző újpesti polgármester egyébként többször foglalkozott blogjában a metróval. Az egyik bejegyzésének mondatát idézzük: Legnagyobb sajnálatomra nagyjából annyian örüln(né)nek a metrónak, ahányan a pokolba kívánják azt.