Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódik videokonferencia keretében a minisztérium épületében 2020. április 2-án. Mellette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. “Ha a kényszer rávisz, megtesszük” – fogalmazott a miniszterelnök. Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, “vinné az embert a lába, a szíve”, de “ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között.

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük – mondta még Orbán Vikor az interjúban.

A kormányfő azt is hozzátette, hogy 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és 203 770 ember étkeztetésére vannak felkészülve.

Szívesen osztogatok pénzt, de hol van az a pénz? Mindenki beszél uniós pénzekről, én egy fillért nem látok ebből. Pénzt lehet osztogatni, de előbb vagy utóbb meg kell termelni. De olyan, hogy ajándékként pénzhez juthasson egy közösség, olyat még a világ nem látott – fejtegette Orbán Viktor.

A munkahelyek megőrzéséről és újak létrehozásáról szólva a miniszterelnök közölte: kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét.