Több mint hetvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Fóton, egy holland férfi és magyar élettársa otthonában – közölte a rendőrség.

Balotai Attila a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője elmondta: a házkutatáson egy pisztolyt, tizenegy kilónyi marihuánát, három kilogramm (mintegy 7500 darab) ecstasy tablettát, két kilogramm amfetamint és több mint egykilónyi kokaint találtak. Ezeken kívül 48 millió értékben forintot és valutát, valamint két járművet foglaltak le, ez utóbbiak együttes értéke körülbelül 60 millió forint.

A főosztályvezető elmondta: a múlt hét közepén kaptak névtelen bejelentést arról, hogy egy holland állampolgár a fóti házában lőfegyvert tart magánál engedély nélkül. Azonosították a negyvenéves holland férfit, aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került már korábban is a rendőrség látókörébe.

A rendőrök a külföldről hazatérő férfit és élettársát vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és arról is megkérdezték őket, hogy hol vannak ingatlanjaik. A fótiról egyikük sem tett említést, de a nőnél lévő kulcsokkal ki tudták nyitni a ház ajtaját, és megkezdődhetett a házkutatás.

Az egyik szobában tárral, tizenöt lőszerrel ellátott Beretta pisztolyt találtak. A lefoglalt kokain laktózzal és némi amfetaminolajjal volt keverve – közölte Balotai Attila.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://youtu.be/_MsbDxcbCto[/youtube]

 

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelt a török származású holland állampolgár letartóztatását – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán a bírósági honlapon. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így a letartóztatás nem végleges, de végrehajtható.

 

Előző cikkDunakeszi alapítványnak segíthet a korongokkal
Következő cikkÚjfajta bérletek a Szigeten