“A szeretetet, a kötődést, a történelmi múltat és a szakmaiságot is szimbolizálja az a bükk, amit ma az eszterláncos gyerekekkel közösen ültettünk el óvodájuk udvarán” – mondta Dióssi Csaba polgármester az épülettől való búcsúzás napján.
A 122 éve fennálló épületből a gyermekek nagy része és óvónőik a kibővített Aranyalma Tagóvodába költöznek át, a régi épület pedig egy kiadós felújítás után a szomszédos katolikus iskolát szolgálja majd.

Dunakeszi óvodai életének irányítása is ebben az intézményben zajlott, ez a szakmai munka a Piros Tagóvodában folyik majd tovább.
“A 102 év alatt, amióta óvodaként funkcionál az épület, sok dunakeszi család kötődött ide, életek indultak innen útjukra, generációk tértek ide vissza. De a nevelési, oktatási funkciója továbbra is megmarad, és ezzel a lépéssel ősztől már minden dunakeszi gyermek eleve óvodának épült intézménybe járhat, ami óriási eredmény városunk életében” – összegezte az intézkedést a polgármester.

Varga Szilárd Péterné, Melinda, az óvoda vezetője köszöntőjében kedves szavakkal fordult a családokhoz. Kiemelte, hogy ennek az épületnek a meséjében ezek a gyerekek lettek a történet végi főszereplők, de egyúttal ez új fejezet, egy új mese főszereplői is.
Emlékbe egy bükkfa csemetét ültettek el
Minden csoportról készült egy-egy fénykép emlékbe, és a gyerekekkel közösen egy bükkfát is elültettek az óvoda kertjében és összenépi buborékfújással “engedték útjára” az épületet. A fa mellett egy tábla is hirdeti, hogy az ide járó gyerekek és itt dolgozó szakemberek ültették el emlékül.

A május 29-i testületi döntés alapján az épület visszakerül egyházi kézbe, ahogy az a kezdetek kezdetén is volt, és felújítás után várhatóan a katolikus iskola kisiskolásai kapnak majd itt helyet.