Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. A PDSZ elképesztőnek tartja a dokumentumot, szerintük lehetetlen betartani.

A terv mintegy tizenegy témakörben és hetven pontban határozza meg az óvodák, iskolák teendőit. A protokoll részletes útmutatást ad a tanévkezdéshez szükséges takarításra és fertőtlenítésre, amelyhez a szükséges fertőtlenítőszereket az Állami Egészségügyi Ellátóközpont minden intézménynek biztosítja. Ezzel szemben a A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az előírások pedig azt igazolják, hogy a kormányzat vagy nem ismeri az általa működtetett rendszert, vagy nem hajlandó forrásokat biztosítani a legalább elfogadható szintű védekezéshez.

 

A 70 pontos előírást a Post már kitette Facebook-oldára amelyet ide kattintva tud megnézni.