Magyar klasszis kézlabdázó áll a VSD szolgálatába. Az idén 40 éves Székely István lett lett a kézilabdázók szakmai igazgatója. A volt válogatott szélsővel a Dunakanyarrégió készített interjút.

Ifi Európa-bajnoki arany, junior világbajnoki 4. hely és felnőtt válogatottság – Székely István volt válogatott kézilabdázó sikerei egy mondatban, amelyhez hozzátartoznak még magyar felnőtt bajnoki érmek is, pl. a legutolsó bronz 2010-ben a Tatabánya színeiben. Súlyos térdsérülése miatt volt kénytelen visszavonulni abban az évben. 2011-ben azt nyilatkozta, levezetni nem akart, csak csúcsszinten játszani, de az már nem ment a baj után. Tokaj-Hegyalja egyetlen gourmet éttermének marketing feladataival kezdte a civil munkát, de most visszatalált szeretett sportágához. A VSD kézilabdázóinak a szakmai igazgatója lett. A Dunakanyarrégió készített vele interjút, ebből idézünk.

Azt mondja, hogy 10 év kellett ahhoz, hogy begyógyuljon az a seb a lelkén, amelyet térdsérülése és a kényszerű visszavonulás okozott még 2010-ben. A válogatott szélső később arról beszél az interjúban, hogy miközben szeretné elérni, minél több gyerek válassza Dunakeszin a kézilabdát, a csapatokat az NBI/B-e vezetné. A létesítmények adottak, és már épül a fóti úti kézilabdacsarnok is, a lelkesedés is töretlen, reméli, hogy a szakosztály vonzóvá lesz a városban élők számára.

Székely István egyébként már évek óta Dunakeszin lakik és 17 évesen az akkori dunakeszi csapatban is megfordult.

Előző cikkDunakeszin többen vannak karanténban, mint a hétvégén
Következő cikkPedofíliával gyanúsítanak egy magyar óvónőt