Nyílt levél az MSZP-Párbeszéd dunakeszi performanszára.

Dorosz Dávid és Szabó Tímea tegnap mérhetetlen arcátlanságra vetemedett Dunakeszin, nemcsak Tuzson Bencét, a térség országgyűlési képviselőjét vette célkeresztbe, hanem a város lakosságát is azzal, hogy teljes mértékben hülyének és analfabétának néz mindenkit. Mi itt élünk, naponta tapasztaljuk az elmúlt évek politikai alkotói nyugalmának gyümölcseit. Tájékozatlanul, felkészületlenül, súlyos tárgyi tévedésekkel teli monológjából idézve „jutott volna az oktatás fejlesztésére, vasútvonal és autóút felújításra, kerékpárutakra, parkfejlesztésre”.

Kedves Dávid! Most mellé nyúlt, rossz települést és térséget választott. Az oktatás fejlődött és jelenleg is fejlődik Dunakeszin. A vadonatúj Szent István iskolával, a felújított Kőrösi és Krisztus Király Általános Iskolával, az éppen megújuló Radnóti Miklós Gimnáziummal. A többi felhozott példa szintén súlyos tévedések sora. Az M2-es autópálya teljes felújítása és bővítése, az M2-est a 2-es úttal összekötő elkerülő út megépítése, a decemberben átadott Határ út, az uszoda, az épp az elmúlt hetekben elkészült SZTK felújítása, a pszichiátria megépítése, az EuroVelo 6 dunakeszi szakaszának megépítése, a Kispiac, a strand és még sorolhatnánk, mi minden nem valósult volna meg Tuzson Bence hathatós munkája nélkül. Mentségére legyen mondva, honnan is tudott volna tájékozódni, hiszen a kamera elé olyan párt nevében állt ki, amelynek nincs helyi szervezete, dunakeszi kötődése.

Kedves Dávid! Önön keresztül üzenjük mindannyiuknak, hogy a fővárosban alkalmatlanná vált politikusok ne itt próbálják meg felhívni magukra a figyelmet kútmérgezéssel, a politikai alkotói nyugalom szétverésével. Tuzson Bencét és minket tények, eredmények igazolnak.

Üdvözlettel:
Erdész Zoltán
Dunakeszi Város Alpolgármestere

Előző cikkA jövő héten irtják a szúnyogokat
Következő cikkA délelőtti hatalmas tűz, ahogy a tűzoltók látták