Ma vettünk végső búcsút Molnár Sándornétól, akit legtöbben Vöröskeresztes Erzsikeként ismertünk – írja közösségi oldalán Dióssi Csaba. Halálával városunk egyik legönzetlenebb emberét veszítettük el – fogalmaz a polgármester.

Molnár Sándorné 1984-től volt tagja a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének, majd megalapította a Magyar Vöröskereszt Dunakeszi Szervezetét. Több mint 30 éven át, még nyugdíjba vonulása után is mások megsegítésén dolgozott. Nagy hangsúlyt fektetett véradások megszervezésére, hogy minél több beteg juthasson véradományhoz.

Jótékony tevékenységéért 2010-ben Dunakeszi Városért kitüntető címet kapott. Erzsikét sokan kísérték ma délelőtt utolsó útjára a Fóti úti köztemetőben. Ezúton is őszinte részvétemet küldöm családjának, szeretteinek – írta Dióssi Csaba.

Előző cikkVasúti munkagép siklott ki Dunakeszinél, órákig fennakadás volt a forgalomban
Következő cikkBaleset a 2-es úton, gondok lehetnek a hazajutásnál