Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt bűnösnek mondta ki Radnóti Henriket a bíróság. A vétségek miatt 2 évre próbára bocsátotta a DK volt dunakeszi képviselőjére. Az ítélet nem jogerős.

Radnóti Henrik ügye 2017 szeptemberében robbant ki. Az akkor ellenzéki politikus egy júliusi képviselő-testületi ülésen nem vett részt, majd másfél hónappal később orvosi igazolást hozott arról, hogy kezelés alatt állt. Története szerint délelőtt még jól volt, ekkor vidéken kerékpározott és fagylaltozott, hogy délutánra már ne tudjon autóba ülni, így elmenni a testületi ülésre.

Az ügyet árnyalta, hogy Radnóti Henriket a jobbikos Varga Zoltán Péter is próbálta védeni. Egy szeptemberi zárt testületi ülés után ő írt a Facebookon először arról, hogy a város vezetősége aggályosnak tartott egy, azóta már sokat emlegetett orvosi igazolást. Magyarán a zárt ülésen elhangzottakat ő tárta, látszólag védendő Radnóti Henriket, a nyilvánosság elé. Az ügyet akkor az országos sajtó is felkapta.

A mostani első fokú, próbára bocsátó ítéletben a monori bíróság bizonyítottnak látta, hogy Radnóti Henrik július 27-én nem vett részt egy képviselő-testületi ülésen és az akkori távolmaradás igazolására később egy “valótlan tartalmú” dokumentumot szerzett be egy orvosnál. A bíróság úgy fogalmaz: Radnóti Henrik vádlott ezt a háziorvos által kiállított, de valótlan tartalmú okiratot augusztus 30-án benyújtotta a polgármesteri hivatalnak annak érdekében, hogy tiszteletdíját felvehesse, holott 2017 július 27-én “ténylegesen nem járt orvosnál és nem állt orvosi kezelés alatt sem“.

Mindez azért érdekes, mert Radnóti Henrik az igazolással akart bruttó 50 ezer forint képviselői tiszteletdíjat felvenni, hiszen ennyi jár annak a megválasztott politikusnak, aki részt vesz a mindenkori ülésen vagy megfelelő dokumentummal kimenti magát. Az a nettó kb. 35 ezer forint egyébként közpénznek számít.

Radnóti Henrik jelenleg felelős szerkesztője a Gödi Körképnek hívott városi lapnak. A volt dunakeszi DK-s képviselő az impresszum szerint a hirdetésekért is felel.

Cikkünk készítésekor emailt írtunk Radnóti Henriknek, várjuk válaszát.

Előző cikkÖsszesen 15 millió forint a tét
Következő cikkOrbán: legkorábban a jövő hét végén