Az önkormányzatok kötelesek gondoskodni azokról, akiket hatósági házi karanténba küldenek. A lejáró okmányokat nem kell megújítani, azok a veszélyhelyzet feloldása utáni 15 napig érvényesek.

A tüdõgyulladást okozó újkoronavírus-járvány terjedésének megelõzése érdekében maszkban és kesztyûben dolgozik egy pénztáros a fõvárosi Haller kávézóban 2020. március 11-én. MTI/Balogh Zoltán

A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a különleges jogrenddel járó intézkedések végrehajtásában. A rendelet szerint a hatósági házi karanténban tartózkodók ellátásról a polgármester köteles gondoskodni.

Kihirdették azt is, hogy a lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek. Teljesség igénye nélkül:

  •  gépjármű-vezetői engedély,
  • hatósági bizonyítvány (pl. anyakönyvi kivonat)
  • hatósági igazolvány (pl. útlevél)

Dunakeszin lehetővé tették, hogy a bölcsődékben és az óvodákban a szülő korlátlanul igazolhassa a hiányzást, azaz bármeddig otthon maradhatnak a gyerekek. A rendelkezés inkább az óvodáskorúakat érinti, hiszen nekik kötelező amúgy óvodába járni.

A felsőoktatási intézmények látogatása tilos, viszont az összehangolt védekezés érdekében

köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el.

Magyarán a rendelet kifejezetten megtiltja mondjuk a tavaszi szünet előrehozását az általános és középiskolákban. Ez azért érdekes, mert bár a fiatalokra a vírus kevésbé veszélyes, de hordozóként simán megfertőzhetnek bárkit.

A kormányrendelet a 2011-ben elfogadott katasztrófavédelmi törvényre hivatkozik. Ennek a 46 paragrafusa úgy szól: Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti. Ez úgy értelmezhető, hogy minden helyi hatalom a polgármester kezébe kerül – áll a 24.hu írásában.

Előző cikkFelfüggesztik a rendezvényeket a VOKE-ban
Következő cikkEz az ember valószínűleg lopott