Ma délelőtt aláírták az alagi, 24 tantermes általános iskola tervezéséről és kivitelezéséről szóló többoldalú szerződést.

dióssi

Dióssi Csaba, Dunakeszi Város Polgármestere, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója, valamint az iskola építésére vonatkozó közbeszerzési pályázat nyertese aláírták a Dunakeszin épülő új iskoláról szóló szerződést.

Kovács Norbert kiemelte, hogy az iskola megépülésével nem csupán Dunakeszi városa lesz gazdagabb, hanem pozitív hatását az egész régióban éreztetni fogja. A Repülőtéri úton épülő huszonnégy termes általános iskola és sportközpont építtetője a Nemzeti Sportközpontok, a projekt műszaki ellenőrzéséért pedig a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) felel. Az iskola építése így teljes egészében állami támogatásból valósul meg, fenntartása és üzemeltetése viszont már Dunakeszi Város Önkormányzatának feladata lesz. A projekt összköltsége legalább négy milliárd forint.

A kivitelezés pontos ütemtervéről a jövő héten indulnak az egyeztetések, azonban már most biztos, hogy idén nyáron elindul az építkezés. A befejezés várható ideje 2017 augusztusa, ami azt jelenti, hogy 2017 szeptemberében a diákok birtokba is vehetik az új, átlagon felüli oktatási komplexumot.

Előző cikkDunakeszit is érinti a MÁV országos felújítási programja
Következő cikkZenés “Mese szombat” a Városi Könyvtárban