A július 15-i esemény hivatalos oldalán szerdán reggel 9 órakor megnyílt a nevezési felület, amelyen mostantól bárki hivatalos résztvevőjévé válhat az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményének. Az első 800 nevező extra kedvezményt kap.


“A résztvevők számát illetően az elmúlt években folyamatosan emelkedő tendenciát mutattunk, olyannyira, hogy 2021-re kinőttük Fonyódot, és a jóval nagyobb létszámkapacitással bíró Zamárdiba költöztünk át. Tavaly rekordot jelentő, mintegy 4500 nevezés érkezett, bízunk abban, hogy idén sikerül ezt túlszárnyalni, és az időjárás is kegyeibe fogad minket” – mondta Vida Gergely főszervező.

Nyitókép: MTI/Varga György Balaton-átevezés

A helyszín ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Az átevezés távja 8 kilométer, a résztvevők kajakkal, kenuval, SUP-pal, vagy akár sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat. Mindeközben a parton is számos kiegészítő, színvonalas program várja a benevezetteket elkísérő rokonokat, barátokat, szurkolókat.

Az első 800 nevező nevezési díja a felnőttek esetében 9000 forint, a 14 év alattiaknak pedig 7000 forint lesz, továbbá megkapják az esemény hivatalos pólóját, és a táv végén a befutóérmet is. A Hervis Balaton-átevezés idén része lesz az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokságot felvezető Hétköznapi Hős elnevezésű eseménysorozatnak is. Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére az átevezésen résztvevők 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg a jegyeket.

Főkép: Peter Szalmas 

Előző cikkÚj víztorony épül Dunakeszin
Következő cikkA dunakeszi gyerekek a legbátrabbak