Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás – közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap alkalmából.    A közleményben azt írták, a legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd.

A gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb, mert náluk harminc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek plusz kilókkal.

Egyéves kor felett minden harmadik családban ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, pedig tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igényük jelentősen eltér a felnőttekétől – tették hozzá. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és az Első 1000 Nap Program szakértője a közlemény szerint felhívta a figyelmet, hogy

az európai népesség több mint fele túlsúlyos vagy elhízott, és ez az arány a jelenlegi tendencia szerint tovább fog növekedni.

A legfrissebb felmérések szerint a gyerekek nem mozognak eleget. Európában a serdülőkorúak kétharmada és a 15 év felett korosztály hatvan százaléka egyáltalán nem él aktív életet, a megkérdezettek több mint fele pedig soha vagy csak ritkán végez bármilyen más típusú fizikai aktivitást, mint például a kerékpározás vagy a táncolás – olvasható a közleményben. (MTI)

 

Előző cikkCementgyár – Egy kicsit minket is érint
Következő cikkSzombaton marják majd fel az aszfaltot