Van egy különleges mozgásforma, mely a külső szemlélők számára is lenyűgöző látvány. Nem nélkülözi a harcművészeti, a táncos, és az akrobatikus elemeket sem. Erről az izgalmas sportágról beszélgetett a Dunakeszi Post Oláh Krisztiánnal, a Dunakeszin működő capoeira csoport edzőjével, vagy ahogy ők hívják, professzorával.
Honnan eredeztethető a capoeira?
A történeti gyökere még arra az időszakra nyúlik vissza, amikor a brazíliai ültetvényekre hurcolt afrikaiak, az őslakos indiánok, sőt még az elszegényedett portugál telepesek is, rabszolgákként éltek együtt. Így, ha a kényszer keze által is, de egy sokszínű kulturális közösség alakult ki. Bár a munka során napi 10-16 órát is dolgoztak együtt, ám a nyelvi korlátokat még ennek ellenére sem tudták áthidalni, ezért gondolataik átviteléhez kénytelenek voltak más csatornát keresni. Senki sem tudja, hogy pontosan hol és mikor alakult ki, de a capoeira ezen kulturális örökségek, törzsi hagyományok és szertartások közös olvasztótégelyének szüleménye.
Pontosan minek nevezhetjük ezt a mozgásformát? Ez a kérdés nem véletlen, hiszen akad, ahol táncként tartják nyilván.
Valóban összetett mozgásforma, de elsősorban egy afro-brazil harcművészetről van szó, melynek mindemellett rendkívül fontos részét képezi a zene és a tánc is. Sőt, megtalálhatóak benne a talajtorna elemei is, úgy, mint a kézenállás, cigánykerék vagy akár a hátraszaltó. Küzdősport révén pedig önvédelmi célokra is felhasználható. Akik láttak már bemutatót, azok közül most talán sokan meglepődnek, hiszen ott inkább a látványos elemeit szoktuk kiemelni. Természetesen éles helyzetben mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy megtámadnak az utcán, én pedig elkezdek cigánykerekezni, hanem nyilvánvalóan a többi harcművészeti ágban is jellemző rúgásokhoz, dobásokhoz vagy földrevitelekhez fogok folyamodni.
[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=h1nBbXgwPdA&t=8s[/youtube]
Sokan a break tánccal is párhuzamot vonnak, hiszen az akrobatikus elemek bemutatása kísértetiesen hasonlít rá… A capoeirából nőtte ki magát a break?
Ezt így nem merném állítani, ugyanis máig vitaalapot képez, melyik volt előbb, – ez a klasszikus tyúk vagy a tojás kérdésköre. Nem lehet tudni, melyik volt hatással a másikra, de tény: hogy látványra sok a hasonlóság a két mozgásforma között.
Ön hogy került kapcsolatba a capoeirával?
2004 óta foglalkozom vele, 2010 óta tanítom is. Annak idején, még óvodás és általános iskolás koromban kezdtem karatézni, és csaknem hét évig tanultam ezt a harcművészeti ágat. Aztán három év kihagyás következett. Egyszer egy barátommal beszélgettünk, hogy mégiscsak kéne valamit sportolni. Mindkettőnknek nagy volt a mozgásigénye. Ekkor hallottunk elsőként a capoeiráról. Elkezdtünk járni edzésekre októberben, ám januárban már meg is szűnt ott a képzés. De ennyi idő alatt már el is dőlt bennem: ezzel szeretnék foglalkozni!
Mégis mi fogta meg ennyire, hogy azóta nemhogy capoeirázik, de ráadásul már oktatója, ahogy önök hívják, professzora is?
Amikor elmentem az edzésre, láttam, zene is van, tánc is van a harcművészet mellett. Azt éreztem, ez illik az egyéniségemhez, mindent megtaláltam benne, ami számomra fontos, amit csak kerestem. A karate, és más harcművészetek ennél merevebbek.
A sportágválasztó eseményén bárki meggyőződhetett róla, hogy önöknek valóban nem olyan szigorú az arcuk, miközben bemutatják a gyakorlatokat, sőt, kifejezetten mosolyognak…
Igen, és mégis ez is harcművészet. Viszont első perctől éreztem, ez közelebb áll az egyéniségemhez. Olyan vidám, pörgős, már-már karneváli hangulata van. Más a légkör, más a szellemisége. Zajosabb, látványosabb, energikusabb. Mondhatjuk, itt a buli és a játékosság a fő jellemző.
Úgy tudni, van filozófiája is. Mesélne erről?
Ahány csoport, mester, annyi irányvonal létezik. Én a saját csoportomét leginkább a mottónkkal tudnám kifejezni: „Légy jó, és maradj boldog”. Ez az alapvető életszemlélet az, amit nagyon fontosnak tartok, ami igazán számít az életben. Nem elsődleges, hogy mindenki professzorrá váljon a végén. Sokan különféle háttérrel, adottságokkal érkeznek, de végül mindenkinek sokat ad ez a sport. A léleknek jelent gyógyírt. Javít a kedélyen, sokaknak javult az esetleges figyelemzavara, vagy fejlődött a mozgáskoordinációja. Akik megszeretik a capoeirát, azok állítják: új irányt vett az életük. Ráadásul olyan, mintha egy másik családot is kapna az ember.
Apropó, különféle adottságok. Aki látott már bemutatót, zavarba jöhet. Mit lehet tenni, ha valakinek kevésbé jó a mozgása vagy a ritmusérzéke, hiszen mindkettő szerves része ennek a mozgásformának?
Külön edzések során javítjuk a különféle készségeket. Például havonta egyszer van kifejezetten zeneóra, vagy ugyanígy akrobatikus óra.
Külön zeneóra?
Igen, mint említettem, ennek a sportnak, elengedhetetlen része a zene is, hiszen amíg valaki éppen bemutat egy mozgássort, a többiek zenélnek, amihez speciális hangszerekkel rendelkezünk. A foglalkozások közben pedig idővel fejlődik a tanítványok ritmusérzéke is. Akinek ez több gyakorlást igényel, mert mondjuk jobban mennek neki az akrobatikus gyakorlatok, az sem úszhatja meg. Erre mindig nagy hangsúlyt fektetek, mert csak akkor fejlődhet valaki, ha azt is gyakorolja, ami nem feltétlenül az erőssége.
Mi a helyzet az akrobatikus elemekkel? Elsőre ijesztőnek tűnnek…
Havonta egy alkalommal tartunk külön olyan edzést, amikor csak ezekkel az elemekkel foglalkozunk. Ami nagyon fontos ilyenkor: hogy legyőzzük a félelmet, és merjük megpróbálni! Sose máshoz mérjük magunkat, hanem csakis arra figyeljünk, hogy időről időre mi mennyit fejlődtünk. Mindenkit megnyugtatok: az első hónapban nem hátraszaltóval kezdünk. Fő a fokozatosság. Azon vagyunk, hogy minél jobban, ügyesebben mozogjunk a térben. Gyerekként még annyira természetes volt, hogy örömmel kúsztunk, másztunk, gurultunk. Aztán valahogy ezek eltűnnek a mindennapjainkból. Ha arra gondolunk, hogy
a modern ember mennyit ül, és ettől mennyi mozgásszervi megbetegedés alakul ki, pont azért, mert nem ez lenne a természetes életvitel számunkra.
Mindenesetre az edzések során újratanulhatjuk a fejenállást, a kézenállást, amiket ilyenkor még azok is megtanulnak itt, akiknek az iskolában nem ment. Fejlődik a mozgáskoordináció, és idővel mindenkinek kialakul a biztonságérzete. Ráadásul a személyiséget is jó irányba fejleszti, ugyanis sokan befele fordulóak, – én is inkább ilyen voltam, – azonban itt ki kell állni a színpadra, meg kell mutatnod magad. Így sokan levetkőzik, átlépik a gátlásaikat, idővel nyitottabbak lesznek.
Hány éves kortól ajánlott?
Minél korábban, annál jobb elkezdeni a sportot, így 6 éves kortól már érdemes elkezdeni. Felső korhatár nincs.
Hol lehet jelentkezni, aki kedvet kapott hozzá?
Dunakeszin a Fóti út 73-ban, a Kelly’s Fitness termében tartjuk az óráinkat, ahol kortól, nemtől függetlenül mindenkit várunk az óráinkra.
