A kormány továbbra is kész megvédeni a nemzeti érdeket és az eddigi gazdasági eredményeket – közölte a tárca tájékoztatása szerint hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Dunakeszit is érintő beruházás kapcsán.

A tárcavezető az étrendkiegészítők gyártásával foglalkozó BioTech USA Kft. kapacitásbővítő szadai és dunakeszi beruházásának bejelentésén vett részt. A több mint száz országban jelen lévő vállalat fejlesztésének értéke 11,5 milliárd forint, amihez

az állam 2,7 milliárd forint támogatást ad,

így segítve száz új munkahely létrehozását.

“A feladat világos: továbbra is meg kell védeni az eddigi gazdasági eredményeket, a magyar emberek erőfeszítéseinek eredményeit” – hangsúlyozta. “A nemzeti érdeket ez a kormány nem fogja feladni, mint ahogyan most sem tesszük, amikor hazánk energiaellátásának biztonsága a tét” – tette hozzá, az orosz energiahordozók embargójával kapcsolatos javaslatokra utalva.

A miniszter az új szeletgyártó üzem építése kapcsán rámutatott, hogy a fehérjekoncentrátumok kivitelének értéke egy év alatt 75 százalékkal, 2010 óta pedig 18 százalékkal nőtt, így Magyarország ezen a téren jelenleg a világranglista 19. helyén áll.

Címlapfotó: MTI/Kovács Anikó

Előző cikkMa nagyot drágult a taxizás Budapesten, Dunakeszin így olcsóbb ez a szolgáltatás
Következő cikkHárom elfogásról számolt be a rendőrség, az egyiknél fura trükköt dobtak be az elkövetők