Az idősek világnapja alkalmából Korda György és Balázs Klári tartott nagysikerű telt házas koncertet a VOKE-ban.


Közkívánatra hívta meg az önkormányzat a művészházaspárt az ünnepre, amely kapcsolódik a zene világnapjához is. A zsúfolásig megtelt teremben Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjelent szépkorúakat, majd Dióssi Csaba polgármester lépett a mikrofonhoz. Kiemelte, hogy nagyon sokat köszönhetnek ennek a korosztálynak, és így is szeretnék ezt nekik meghálálni. Ma a koncert mellett szűrőbuszokkal is készültek az időseknek. Dicsérte a nagyon jól működő nyugdíjas klubot, mely tagjai nagyon sokat tesznek a családokért és Dunakesziért.

A Korda házaspár másodszor lép fel Dunakeszin az idősek világnapja alkalmából. Ahogy Korda György elmondta, ő 65 éve, Balázs Klári 43 éve énekel. Egyórás koncertjükön sok slágerüket énekelték el, természetesen a 40 év után újraforgatott klip tavalyi megjelenése óta őrült nagy sikert futó Repteret is. A nézők között kérdezősködtünk a Korda házaspárról és a koncertről. Mindenki nagyon szereti őket, néhányat kiemelnénk a véleményekből.

  • Nagyon-nagyon örülünk nekik, fiatalkorunk meghatározó személyiségei, kedvencünk a Reptér.
  • Hát persze, hogy örülünk nekik, nagyon régóta ismerem őket, hisz csak két évvel vagyok fiatalabb náluk.
  • Láttam már őket koncerten, és nagyon szeretem őket, minden számukat.
  • Örülünk neki – megöregedtünk, és hát a fiatalságunk óta ismerjük őket. Tavaly is jó volt az idősek napi program, akkor operettdalokat adtak elő énekesek.
  • Szeretjük Korda Gyurit, rajta nőttünk fel. Korda egy olyan személyiség, aki mindig megnyerő volt. 
  • Fiatalkorunk óta szeretjük őket, a barátnőmmel nyomdában dolgoztunk, ott is felléptek. A Klárika akkor még nem is volt a felesége. Sajnos, a régi nagy énekesek közül már csak a Gyuri bácsi él – meghalt a Koós, az Aradszky, a Kovács Erzsi.

Előző cikkAz esős idő ellenére is felkeresték a szűrőbuszt
Következő cikkGyönyörű Mária-lányok is voltak a Szent Mihály-templom búcsúi szentmiséjén