Két szabad helyért küzd 8 csapat ezen a hétvégén Budapesten a 2018-as korfball Európa-bajnokság selejtezőjében. A magyar csapat célja az elit körbe jutás.

Szamkó Lili

Az európai korfball élet következő fontos versenye a 2018-as Európa-bajnokság lesz, amelyet Hollandia rendez majd. A 16 kiadó helyből 14-nek megvan már a gazdája. Az utolsó két szabad helyért hétvégén Budapesten küzd meg nyolc ország: hazánkon kívül Örményország, Görögország, Svájc, Svédország, Ukrajna, Írország és Szerbia próbál meg bejutni a legjobbak közé. A selejtező tornának ráadásul komoly dunakeszi érdekeltsége is van – és nem csak egy válogatott révén.

Magyarország egy megfiatalított válogatottal vág neki a megmérettetésnek, a játékosok többsége 21 év alatti. Nagy örömünkre egy VSD-s játékos, Szamkó Lili is bekerült a keretbe, és minden bizonnyal több meccsen pályára is lép a magyar válogatottban. Ha ez megtörténik, akkor ő lesz az első, aki a fiatal dunakeszi korfballos generációból magára öltheti a nemzeti mezt, és így a 75-szörös válogatott Veres Juca nyomdokaiba léphet.

Szamkó Lili

Amennyiben Lili Svédország ellen is pályára lép, akkor megvalósul a Dunakeszi–Dunakeszi-meccs, ugyanis az ellenfél kispadján Harmen Fonk, a VSD korfball szakosztály holland edzője ül majd. Vagyis mester és tanítványa egymás ellen küzdenek majd.

Harmen Fonk

Természetesen a VSD nagy szurkolói csapattal készül az eseményre, a játékosok és szülők már tanulják, hogy van svédül a ’Hajrá, Svédország!’, mert szeretnének fantasztikus hangulatot varázsolni a csarnokba erre a különleges alkalomra, és nem csak a mieinket, de Harmen csapatát is szeretnék bíztatni a remélhetőleg magyar győzelemmel záruló összecsapáson.

Akit érdekel, milyen az, amikor egy nemzetközi válogatott mérkőzésen a VSD játékosa a VSD edzője ellen játszik, látogasson ki október 28-án, szombaton 17:30-kor Budapesten a Gabányi Sportcsarnokba (11. kerület, Hauszman Alajos u. 5.).

Előző cikkÚj sztrádacsomópont épül a közelben, könnyebb lesz elérni az M3-ast
Következő cikkFéltucat gólt rámoltak be a dunakeszi focisták