Július 6-9. között Dunakeszi ad otthont az U15-ös Korfball Európa-bajnokságnak. Az eseményt immár második alkalommal rendezheti városunk.

Most először a hagyományos, teremben játszott Eb mellett beach korfball Eb-vel is kiegészül a program. Ez a magyar szervezők ötlete volt, mert azt szerették volna, hogy a fiatalok még több, még pörgősebb, még vidámabb meccseket játszhassanak egymással, s így még jobb emlékeket vigyenek magukkal Dunakesziről.

Ez az újdonság extra feladatot jelent a szervezőknek, hiszen két helyszínen zajlik majd az Európa-bajnokság. 6-án és 7-én a Szent István Iskola sportcsarnoka ad majd otthont a hagyományos Eb-nek, majd a 8-ai pihenőnap után 9-én, kedden, a Fóti úti Strandsport Centrumban (Fóti út 41.) lesznek a beach korfball Eb meccsei.

A rendezvényen rekord létszámú csapat szerepel: immár 8 országból jönnek résztvevők, akik ráadásul 2-2 csapattal érkeznek. Az U15 Eb mellett Dunakeszi megrendezi a Future Stars (a Jövő Sztárjai) kupát is, ahol a még fiatalabbak, jellemzően U13-as csapatok tapasztalhatják meg, milyen nemzetközi csapatok ellen megmérkőzni.

A 8 ország Anglia, Csehország, Hollandia, Katalónia, Németország, Portugália, Szlovákia, és persze a házigazda Magyarország.

A magyar csapatok elé elsősorban a tapasztalatszerzést tűzte ki a szakmai stáb (Harmen Fonk holland szövetségi kapitány, Vágó Zoltán szövetségi edző és Veres Juca csapatmenedzser), de titokban abban bízunk, hogy a tavalyi 6. helyezés után előre tudunk lépni pár hellyel.

Harmen Fonk és Nagy Bandor

A VSD csapata az U15-ös válogatottba 5 játékost ad, Sós Viktória, Vágó Anna, Agod Solt, Kulin Boldizsár, Takács Marcell, míg a Future Stars csapatban 3 VSD-snek, Biriszló Emese, Várhelyi Máté, Vida András szurkolhatnak mindazok, akik kilátogatnak az eseményre. Nem mellesleg a lebonyolítást a VSD korfballszakosztálya biztosítja.

A belépés mindkét helyszínre ingyenes, sőt, a megjelentek között a szervezők korfballos ereklyéket sorsolnak ki. A mérkőzések mindhárom napon 9 órakor kezdődnek.

Előző cikkDunakeszin is meglátogathat egy múzeumot ma éjszaka
Következő cikkGyaloglással nyitotta a napot az, aki vonattal akart Budapestre jutni