Cáfolta a kormány, hogy pünkösdnél korábban nem nyithatnak ki a szállodások és az éttermesek. Ez utóbbiról állítólag egy levél született. A kormányzati reagálás Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökének ma délutáni nyilatkozatára tett válaszreakció.

„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – erről beszélt koárbban Flesch Tamás a 24.hu-nak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt mondta, fel kell készíteni az érintetteket erre, ezért is küldtek körbe egy levelet a hazai szállodásoknak és éttermeseknek.

A kormány ezt cáfolta, és azt is írta, hogy a brüsszeli forrásból érkező vakcinák nem elegendőek, ezért a kormány Kínával és Oroszországgal is tárgyal vakcinák beszerzéséről, hogy mielőbb elinduljon a tömeges oltás Magyarországon.

Ennek a bejelentésnek nyomán visszavonta a járvány miatti korlátozások feloldásával kapcsolatos, a tagjainak kiküldött tájékoztatóját a szövetség. A lépést Flesch Tamás, a szövetség elnöke a Kormányzati Tájékoztatási Központ aznapi cáfolatával indokolta. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a szállodák, éttermek jelenleg is működhetnek korlátozásokkal. A tömeges oltást követően korlátozás nélkül, ahogy lehet, kinyithatnak a szektorban működő vállalkozások – áll az MSZÉSZ közleményében.

Egyelőre viszont azt sem tudni, hogy ha a kínai és az orosz vakcina megkapja a hazai engedélyt, mennyien szeretnék beoltatni magukat azzal. Magyarországon egy felmérés szerint az emberek 2 százaléka bízik csak a kínai vakcinában.

Ön beoltatná magát orosz vagy kínai vakcinával is?

Az Európai Unió tagállamainak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni oltást, a járvány visszaszorítása érdekében márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kell oltaniuk – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.

Előző cikkElbúcsúzott testvérétől a fóti gyilkos, miután megölte élettársa lányát
Következő cikkKonténerpénztárakra készüljön a Nyugatiban