Tudta hogy Dunakeszinek van egy aprócska piaca? Kevesen tudnak róla, ugyanis nem hirdetik, ám mégis egyre bővült. A Dunakeszi Post utána járt ennek az újszerű kezdeményezésnek.

A cikkünk első részében a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesület elnökével, Gál Gellért Ákossal beszélgettünk a Nagycsaládos vásárról, valamint a Kispiacról. Azonban az ő tanácsára felkerestük a vásárok fő szervezőjét, Kovács Zsuzsát is, aki még több részletet árult el, miként is működik ez a formabontó esemény.

– Mesélne arról, miként került kapcsolatba a nagycsaládos vásárral és annak szervezésével?

Három gyermekes édesanya lévén a mi családunk is tagja a Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesületnek. Az egyesületben hosszú évek óta havi rendszerességgel működik a nagycsaládos vásár., Az előző vásárszervező, – aki szintén egy nagycsaládos édesanya -, 2,5 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy átadja másnak a szervezés feladatait. Miután ennek az egyesületnek a tagjai önkéntes munkával segítik az egyesület működését, ráadásul ezt a feladatot igazán testhezállónak éreztem, örömmel jelentkeztem a feladatra. A Nagycsaládos vásár idővel túlnőtte magát, egyre több külsős érdeklődött arról, hogyan tudnának vásárolni nálunk. Ekkor hoztuk létre a Kispiacot, egy évvel ezelőtt Zolival.

Kovács Zsuzsa, a Kispiac egyik ötletgazdája

– Mi is ez a Kispiac és mi a Nagycsaládos vásár?

A Nagycsaládos vásár havonta egyszer kerül megrendezésre, és ahogy a nevéből is kiderült, a nagycsaládos egyesület tagjai számára jött létre. A célja az, hogy minőségi zöldséget, gyümölcsöt és húsárut vásárolhassunk közvetlenül a termelőktől, valamint lehetőséget biztosítson a nagycsaládos édesanyák kézműves termékei bemutatására. Tavaly fordulóponthoz érkeztünk, az egyik termelőnk, Rumi Zoli jelezte, hogy rengeteg epre termett. Ő eladni szerette volna, a vásárlóink pedig érdeklődtek. Így jött létre a Kispiac, ahol a kereslet heti rendszerességgel találkozhatott a kínálattal. Folyamatosan fejlődünk, jelenleg,

hetente két napon, összesen 4 helyszínen tartunk. Dunakeszin, pénteken délután 4 órától ötig, szombaton pedig 9.30-tól 10.30-ig Kispiacot pár hete az új helyszínen vagyunk,

ami a Repülőtér út végén, a repülőtér előtti nagy parkoló. Ugyanis az előző helyünket, a nagycsaládos egyesület udvarát márt kinőttük.  Dunakeszi Alsón minden pénteken 17.30-18.00 óra között várjuk vásárlóinkat. Dunakeszin kívül fóti és fótligeti rendeléseket is fogadunk. A termékeket jelenleg autókból árusítjuk, de reményeink szerint idővel jobb lesz az infrastruktúra.

 

Amíg a szülők vásárolnak, addig a gyerekek a szabadban tudnak játszani

– Hol hirdetik meg ezt a piacot?

Direktben sehol. A nagycsaládos vásár zártkörű, csak az egyesületi tagok számára jött létre. De nem hirdetjük a testvérét, a Kispiacot sem, ahol bárki vásárolhat. Ugyanis abban hiszünk, ha valami jó, akkor annak a híre szájról szájra terjed. Nem véletlen, hogy immár közel 2000 tagja van a nyitott Facebook csoportunknak. Érdemes tudni azt is, ez egy speciális piac, ide már a termékeket átvenni jönnek többnyire. Néha egy-egy időszaki, szezonális termékből (zöldségből, gyümölcsből) van plusz, ám jellemzően a piacon leginkább a megrendelt termékek átadása történik.

– Ez formabontóan hangzik. Mégis hogy lehet megrendelni az árut?

Egy úgynevezett  virtuális piacterünk van, ami azt jelenti, hogy a vásárlói rendeléseket minden héten előre összegyűjtjük, egy termékekkel feltöltött táblázatban rögzítjük. A Kispiacokon  pedig mindenki át tudja venni az összekészített csomagját. Rendszeres, átlátható, követhető, megbízható. A heti rendelős táblázatot a Facebook csoportunkban, valamint e-mailben lehet feliratkozás után elérni. A táblázatban látható, hogy melyik termelőnek milyen portékája van, és vasárnap déltől szerda estig otthon, a számítógép előtt ülve kényelmesen átgondolhatjuk és eldönthetjük, ezekből mire és mekkora mennyiségre van szükségünk. El lehet képzelni, ennek a nagycsaládos édesanyák mennyire örülnek, ám kétségtelen, ez mindenki számára kényelmes megoldást jelent. Még a Kispiacon árusítók számára is. Hiszen így nem kell feleslegesen utaztatni a portékákat, melyeket – ha nem kelnek el – aztán vihetnek vissza. A többszöri rázkódástól, a napsütéstől, az ide-oda pakolástól, a legjobb minőségű termék is sérülhet, és már nem első osztályú esetleg. A Kispiacra – miután a rendelést előre összegyűjtjük, – mindig csak annyit hoznak, amennyit a vevők el is visznek. Minimális sorban állással, gyorsan át tudja venni a csomagját mindenki.

– Kik lehetnek árusok és miket lehet kapni?

Itt mindenki a maga portékáját árulja, tehát közvetlenül a termelőktől, vagy képviselőjüktől van mód vásárolni.  Én magam például szappankészítéssel és nemezeléssel foglalkozom, van egy kis műhelyem is Dunakeszin. A termékpalettánka igencsak széles, vegyszermentes zöldségek, gyümölcsök, gyümölcslevek, aszalványok, házi lekvárok, mézek, szörpök, házi tojás, tehén és kecskesajtok, kézműves joghurtok, sertés, mangalica és marha füstöltáru, friss vágott baromfi, és tőkehús, házi tészták, lisztek, növényi tejek, vajak, öko tisztítószerek,  háztartási áru, az igazán különlegességnek számító, friss szarvasgomba, és még rengeteg minden kapható a Kispiacon. Fontos megjegyezni: minden termelőnk rendelkezik a szükséges engedélyekkel, a termékek kipróbáltak, kitűnő minőségűek, ehhez ragaszkodunk. Előnyben részesítjük a vegyszermentesen termelőket. A Kispiacot közösségépítő kezdeményezésnek is szánjuk. Facebook oldalunkon és a Kispiacokon  bármikor lehet kérdezni, termelőink, kézműveseink személyesen válaszolnak mindenre, adnak tanácsot is igény esetén. Így tudtuk meg azt is többek között, hogy például tehéntej és víz elegyével miként lehet permetezni az epret, hogy távol tartsuk a kártevőket.

– Ha valaki kedvet kapott, akkor vásárlóként, vagy termelőként miként lehet csatlakozni?

Érdemes ellátogatni a Facebook oldalunkra, Kispiac Dunakeszi-Fót csoportot kell keresni. Itt fel lehet venni velünk a kapcsolatot, valamint, aki csak kíváncsi, az megnézheti az egyre bővülő listánkat, hogy milyen termékek, milyen áron kaphatók.

Előző cikkSportról és táncról szól majd a gyereknap
Következő cikkFémhenger került a betonba, az M2-es alapkő-letételén jártunk