Hívhatjuk szinkronúszásnak vagy vízi balettnek, de könnyűnek semmiképpen. Az amerikai válogatott tagja, Mariya Koroleva rántotta le a leplet a Team USA-nak hat olyan dologról, ami a szinkronúszóknak természetes, ám minden bizonnyal bárki mást sokkolna. Júliusban junior világbajnokságot rendeznek Budapesten.

Valójában fogalmuk sincs róla, hogy mennyi ideig tudják visszatartani a lélegzetüket

Pedig, mint mondja, ez az első számú kérdés, ami mindenkit izgat. De miután le-föl merülnek a gyakorlatok alatt és menet közben tudnak levegőt venni, inkább az a kihívás, hogy a levegőt visszatartva tudjanak mozogni. Egy három és fél perces program alatt 10 másodpercig tudnak levegőt venni, aztán 20-ig nem. Minél több mozdulatot tesznek vagy minél gyorsabban mozognak, annál nehezebben bírják az oxigénhiányt. “Néha eljutsz olyan pontra, hogy irtózatosan szükséged lenne levegőre. A tested már-már görcsbe rándul, de még nem jöhetsz fel. Így lent maradni egyszerre nagy testi és lelki kihívás”.

Nem azért sírnak, mert nem győztek

Azért látunk könnycseppeket az úszók szemében, mert olyan erős a klór és más vegyi anyagok koncentrációja a vízben, hogy égeti a szemüket. Kivéve, ha kontaktlencsét viselnek. Van több csapattársam is, akinek semmi baj a szemével, mégis használ kontaktlencsét. Mert senki nem akarja, hogy amikor feláll a számához, alig tudja kinyitni a sok edzéstől fájó szemét. De ez sem biztosíték semmire, ő maga már sokszor járt úgy, hogy mindkét lencséjét elvesztette, amikor alámerült. “A látásom annyira rossz, hogy ilyenkor minden egészen másképp néz ki, ami igazán stresszes. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mibe kerül folyton újakat venni”.

A tárgy, amiből hármat is maguknál tartanak

A szinkronúszók csinos, testhez simuló fürdőruhákban úsznak, de ezekben is vannak rejtekhelyek. Mégpedig azoknak az apró gumi orrcsipeszeknek, amelyek megakadályozzák, hogy víz menjen az orrukba.  “Mindig van nálunk ebből tartalék. Gyakran előfordul, hogy valaki véletlenül lerúgja vagy leveri. Ha így van, akkor egy pillanat alatt elő tudjuk varázsolni a tartalékot” – mondja Koroleva. Mert máskülönben igencsak kellemetlen helyzetbe kerülnének. Hacsak nem tudják eltakarni az orrlyukaikat a felső ajkukkal – erre viszont csak néhányan képesek a világon.

A férfiaknak korábban nem engedték

Jóllehet a sportág születésénél ők is bábáskodtak, férfiak sokáig nem indulhattak a legrangosabb versenyeken. Egészen 2015-ig, amikor a FINA a világbajnokságokra is beengedte őket. Ez igazi áttörés volt, ma már egyre több ország áll elő vegyes párosokkal.

Nem veszélytelen sport

Mivel nagyon közel úsznak egymáshoz, elkerülhetetlen, hogy ne rúgják-üssék meg egymást a szinkronúszók. Gyakori a zúzódás, a vágás, sőt az agyrázkódás és az is előfordul, hogy valaki a társán landol. Néha aztán ilyen sérülések miatt hetekig nem mehetnek be a medencébe a szinkronúszók.

Könnyűnek kell tűnnie a kemény munkának

Könnyednek kell lenni, bármi is van. Soha nem szabad látszania annak, ha egy szinkronúszó elfáradt, túlfeszültek az izmai vagy kifogyott a levegőből. Ezért sokan azt hiszik, könnyű is a szinkronúszás. Pedig rengeteg időbe telik, amíg minden összeáll. Egy versenyszámban több száz, vagy akár ezer mozdulat is van. És csapatban nem csak két embernek kell ezt egymással összhangban végigvinnie, hanem nyolcnak. Szinkronban a lábujjtól a vízből kinyúló karokig. De ez sem elég: fontos a technika, az erő, a rugalmasság is. Ezért edzenek hat napot egy héten, nyolc-kilenc órát naponta. Nemcsak a vízben: szárazon is. Pilates, súlyzózás, erőnlét, balett, néha tánc és torna. Senki nem sejtheti, mennyi munka van egy 3 és fél perces program mögött.

Ha mindezt élőben akarja látni, július 21 és 25 között megteheti. A tavalyi vizes vébé után  Budapest elnyerte a FINA műúszó junior világbajnokság rendezési jogát is, így a jövő hónapban csaknem 40 ország versenyzői látogatnak el hozzánk, hogy több kategóriában is összemérjék a tudásukat.

Előző cikkBeszél az ATM, jelel a bankfiók
Következő cikkElőször csak férfiak űzhették, majd a nők átvették a hatalmat