Visszaesőként elkövetett emberölés kísérletével vádolnak egy férfit, mert megkéselt egy másik hajléktalant Dunakeszin. Csütörtökön hallgatják meg. Az esetről a Post korábban már beszámolt.

A férfit 2017. júniusában az életfogytig tartó fegyházbüntetéséből feltételesen szabadságra bocsátották. Ekkor Dunakeszire, egy lakókocsiba költözött az élettársával. 2019-ben egy másik, szintén hajléktalan férfit befogadtak. Ez nem volt jó ötlet, mert sokat veszekedtek, sőt, verekedtek, mert a később megtámadott férfi állítólag rendetlen volt.

A rendőrség felvétele

2020 nyarán egy ebédfőzés kapcsán robbant ki újra ez a rendetlenségről szóló vita. Az lett vége, hogy a támadó megrúgta, majd egy késsel mellkason szúrta az áldozatát – számoltunk be részletesen az esetről 16 hónappal ezelőtt. Fura módon ezek után lefeküdtek aludni, de másnap a férfi sérülését a Magyar Vöröskereszt szociális munkása észlelete, aki értesítette a hatóságot, ezt követően pedig a férfit mentők szállították kórházba, ahol megműtötték. Az, hogy végül nem halt meg, csak a véletlennek volt köszönhető – áll a szakértői jelentésben.

A késelőt Dunakeszi belvárosában fogták el 2020 nyarán a rendőrök, most csütörtökön áll bíróság elé.

Előző cikkIszonyatosan alacsony a Duna, de ez most jól jött a vízügynek
Következő cikkA járási kormányhivatal ajánlása járvány idején