Egy arany-, egy bronzérem és egy világbajnoki döntő a Dunakeszin kajakozni kezdő lányok pénteki mérlege. Hagymási Réka világbajnok, Lucz Anna bronzérmes lett, nővére Dóra pedig bejutott a holnapi döntőbe.

A harmadik helyezett Lucz Anna és Kiss Blanka a női kajak páros 200 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója – Lucz 20, Kiss 23 éves – előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött.

A bronzérmes Lucz Anna (b) és Kiss Blanka a női kajak páros 200 méteres versenyének eredményhirdetésén után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A bronzérmes egységben ülő Lucz Anna kiemelte: Nagyon izgultam a rajt előtt, de ahogy beálltunk a rajtgépbe, ez elmúlt. El sem hiszem, hogy itt lehettünk a hazai vb-n, amelyen döntőbe jutottunk, és ott még érmet is szereztünk. Kiss Blanka hozzátette: a közönség sokat segített nekik, óriási erőt adott számukra. A verseny alatt a szurkolók biztatásán kívül semmi mást nem hallottam, és az előttem ülő Annán kívül senkit és semmi mást nem láttam – nyilatkozta.

A győztes Hagymási Réka és Medveczky Erika a női kajak párosok 1000 méteres versenyének döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Női K-2 1000 méteren is magyar éremesély kínálkozott, Medveczky Erika ugyanis címvédőként állt rajthoz – tavaly Csipes Tamarával nyert Portugáliában, most pedig a korábban kétszázon világbajnok Hagymási Rékával indult. A számra hét hajó nevezett, így a finálé volt a magyarok első versenye a vb-n. Favoritként már a rajt után az élre álltak, s később kiderült, hogy kimagaslanak a mezőnyből, egyik ellenfelük sem veszélyeztette a sikerüket.

Már féltávnál egy hajóhossz volt az előnyük, s ezt a második ötszázon is megtartották, megszerezve ezzel a magyar válogatott első aranyérmét.

Réka ideális páros társ, bár ő elsősorban gyors. A gyorsaságát azonban képes az állóképességi számra is átmenteni, mert rendkívül sokat dolgozik – dicsérte társát Medveczky Erika a verseny után. Hozzátette: tökéletes bemelegítés volt számára ez a vb-győzelem a négyes vasárnapi döntője előtt.

A győztes Hagymási Réka (elöl) és Medveczky Erika a női kajak párosok 1000 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Kovács Tamás

Hagymási Réka kiemelte: rutinos társától a felkészülés és a verseny alatt is sok segítséget kapott. Hozzátette: fél távnál biztos előnyük ismeretében már érezték, hogy “meglehet” a döntő, de ettől függetlenül végig igyekeztek koncentrálni, mert 1000 méteren a hajrában is történhetnek meglepetések.

Lucz Dóra a női kajak egyesek 200 méteres versenyének középfutama után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Kovács Tamás

Később Lucz Dóra nagyon kemény előfutamot ment kajak 200 méteren és második helyen ért célba, amely döntőt ért. Ez azért fontos, mert a finálé első 5 helyezettje olimpiai kvótát szerez Tokióra. (MTI)

Előző cikkHétvégén jelzőőrös irányítás lesz a 2-es úton
Következő cikkMa is izgulhat dunakeszi lányért a világbajnokságon