A Dunakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása várhatóan az év végére újul meg. A tervek szerint ősztől kulturáltabb, szebb környezetben várják a város lakóit az irodában.

keyboard-and-hand-1024x683

Egy ablak és sorszám

Kérem fáradjon a másik ablakhoz, itt nem tudok segíteni. Ez a mondat jövőre már biztosan nem hangzik el a dunakeszi önkormányzat ügyfélirodáján. A környezet megújítása mellett áttérnek az egyablakos ügyintézésre. magyarán, ha valaki két ügyet is szeretne elintézni, az egy helyen is megteheti, nem kell újra sorba állnia. A rendszer lényege, hogy a sorszámhúzást kötelezővé teszik, így kényelmesebbé, kiszámíthatóbbá, gördülékenyebbé válik az ügyintézés.

A családbarát ügyfélhívó rendszer az internetes foglalásokat is figyelembe veszi, és azok optimalizált kezelésével lehetővé teszi, hogy a kiemelt ügyfelek sorába lépő, a kisgyermekkel érkező szülők gyorsan és zökkenőmentesen végezhessenek hivatalos dolgaikkal. Erre a célra készült plakát, kisfilm, piktogram, valamint az ügyfélszolgálat munkatársai is segíteni fogják a megérkezőket, hogy egy gomb megnyomásával automatikusan előre kerüljenek. – írja a kormanyhivatal.hu.

okmányiroda-e1391341366144

Az ügyfélkapu kötelező

A dunakeszi ügyek intézéséhez is szükség lesz az ügyfélkapu jelszóra, amely két évig érvényes, regisztrálni kétféleképp lehet: a https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/ oldalon vagy személyesen bármelyik ügyfélszolgálati irodában. Így a személyes ügyfélkapu portálon keresztül intézhetőek a hivatali ügyek, úgy mint a vállalati -vagy telekügyek, forgalmi engedéllyel, TAJ kártyával vagy nyugdíjjal kapcsolatos szolgáltatások.

Előző cikkÁllást keres Dunakeszin? Tudunk egyet!
Következő cikk100 millióért venne telket a rendőrségtől Dunakeszi