3 millió forintot próbáltak kicsalni unokája balesetére hivatkozva egy idősebb hölgytől. Ica néni rendőrökkel együtt mesélte el történetét a Postnak.

2019 februárjában indult az unokázós csalás elleni program – tájékoztatta a Postot Ádám Balázs alezredes, a Dunakeszi Rendőrkapitányság helyettes vezetője. A rendőrtiszt arról is beszélt, hogy az ilyen jellegű bűncselekményeket szervezetten és külföldről hajtják végre, praktikusan onnan telefonálnak. Ezt azért teszik, mert így nehezebb elfogni őket a különböző kiadatási procedúrák miatt.

Idén eddig 3 olyan esetet derítettek fel a Pest megyei rendőrök Dunakeszin, amelynél pénzátadás is történt. Elmondásuk szerint mindegyik esetben beazonosították a pénzt átvevőket.

A tájékoztatón egy idősebb hölgy is elmesélte történetét. Ica nénit háromszor hívták fel, kétszer este és egyszer délután. Az illető unokának adta ki magát és azt állította, hogy közlekedési balesetet okozott, majd három millió forintot kért. Azt mondta, hogy azért kell, mert meg akarják verni és csak így szabadulhat. Ica néni azonban nem hitt neki, sőt élvezte a helyzetet, mert tudta, hogy neki nincs unokája. Mosolyogva mondta a Postnak, hogy “derűsen elbeszélgettem vele”. A szomszédjának azonban 9 unokája van, ő komolyabban megijedt, viszont a csaló lebukott mert olyan nevet mondott, amilyen unokája nem volt a szomszéd asszonynak. Ica néni nevetve mondta, hogy “a végén aztán nagyon csúnyán elküldtem a kis sihedert, mert bár udvarias volt, de nagyon hallatszott a hangján, hogy csalni akart”.