Csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek a koronavírus járvány miatt május 4-től. Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint.

A vizsgákat várhatóan mintegy két hét alatt bonyolítják le. Az írásbeli vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat majd, és a másfél méteres távolságot  is be kell tartani – ismertette Gulyás Gergely kormányszóvivő. Szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint.

Később a minisztérium is megszólalt. A vizsgák során a helyiségeket fertőtleníteni kell, a diákok és a pedagógusok számára igény szerint maszkot biztosítanak. A kollégiumi elhelyezést az érettségizők számára igény esetén biztosítják, ilyen esetekben, egy szobában egy tanuló helyezhető el. Az érettségitől való visszalépésre természetesen minden jelentkezőnek lehetősége van, aki bármely okból úgy ítéli meg, hogy inkább egy későbbi időszakban szeretne vizsgázni, ebben az esetben a befizetett vizsgadíjakat is visszafizetik. A további tudnivalókról tájékoztatni fogják az iskolákat, diákokat – jelezte a minisztérium.

Ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni.