A Vöröskereszt buszos véradást tart október 29.-én 8 órától 11:30-ig a Dózsa György téren (Főtér) és 12 órától a Lighttech Kft-nél.

véradás

Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt. Véradás előtt lehet enni, sőt kell is, illetve elegendő mennyiségű folyadékot is el kell fogyasztani.

A férfiak évente 5, a nők 3 alkalommal adhatnak vért, mely alkalmak között legalább 56 napnak el kell telnie.

A véradó nem csak másoknak, hanem saját magának is jót tesz tettével, hiszen orvosi vizsgálaton esik át a véradás előtt. Majd a levett vért is megvizsgálják, hogy alkalmas e gyógyászati célok felhasználására. Értesítik róla, ha találnak valamit a szervezetében, amivel orvoshoz kell fordulnia.

Előző cikkKépek az 1956-os megemlékezésről
Következő cikkIstentisztelet a temetőben