Péntek hajnalban a kistarcsai kórház inkubátorában hagyta egy nő a gyermekét. A portások látták az esetet. Megvárták, míg elbúcsúzik a kicsitől az asszony és utána mentek a készülékhez.

Fájdalmasan megható perceket éltek át a kistarcsai Flór Ferenc Kórház portásai. Azt látták, hogy egy asszony egy gyermeket gondosan plédbe bugyolálva betesz a kórház inkubátorába. Elmondásuk szerint úgy tűnt, hogy pár pillanatig búcsúzik a kicsitől, majd sietve távozik – írja a kórház honlapja.

Az egészséges kislány a Hajnali Nárcisz nevet kapta a nővérektől. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház inkubátorába először tettek újszülöttek, akit egyébként előtte gondosan elláttak.

“Megcsodálhattuk, mielőtt felvitték az osztályra, teljesen meghatódtunk” – mesélte a kórház honlapján Tuza Éva, a recepció csoportvezetője. Az újszülött osztályon ellátták a köldökét és kivizsgálták. “Nem volt kihűléses tünete a babának, ebből valószínűsítjük, hogy a születés és az inkubátorba helyezés között nagyon kevés idő telt el.” 

A kicsi, ha nem gondolja meg az anyja, akkor 6 hét után örökbe adható. “Legyen áldott és csodás az élete!” – írják végül a kórház beszámolójában.

Ez is érdekelheti:

Előző cikkNovember 3-án nyílik a Burger King a körforgalomnál
Következő cikkKoronavírusos a háromszor beoltott Gulyás Gergely