Hivatalosan is bemutatták Dunakeszi új mesekönyvét, a Dédi, mesélj még!-et. A kiadványt a város támogatta, és már a második, a 2018-as első után.

Mi mással, mint meséléssel mutatták be Dunakeszi második mesekönyvét, a Dédi, mesélj még!-et. A Katonadombon gyerekek, családok gyűltek össze. A felolvasás előtt Nyíri Márton alpolgármester arról beszélt, hogy helytörténetet tanulni elsősorban gyerekszemmel, a meséken keresztül érdemes. Felidézte, amikor óvodásként a Szent István úton templomba ment szüleivel és látta a népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat. Úgy vélte, azért fontos megismerkedni egy adott település múltjával, mert “a hazaszeretet Dunakeszin kezdődik, aki nem szereti saját városát, az nehezen tudja szeretni az országot”.

A kötet szerkesztője, Kerekes Dóra a könyv tartalmát ismertette. Barkavágás, kenyérsütés, paradicsomtermesztés, mindegyikről szól egy-egy mese, amelyet dunakeszi óvónők írtak és rajzoltak. Ezúttal is Anna és Bálint kalandjain keresztül szövik a meséket. Végül a helytörténész arra biztatott mindenkit, hogy otthon, a mesékhez kapcsolódóan, beszélgessenek a múltról, nézegessenek régi fényképet vagy akár rajzoljanak családfát.