A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy Dunakeszin található dohányboltot akart kirabolni, azt azonban az eladó megakadályozta – olvasható az ügyészség oldalán.

A vádirat szerint az elkövető 2021 novemberében tért be a Dunakeszin található dohányboltba azért, hogy azt kirabolja. Miután belépett, az eladónőtől a bevételt és elektromos cigarettákat követelt azzal, hogy pisztoly van nála, és lelövi a sértettet, ha nem adja át a követelt dolgokat. Az eladónő nem ijedt meg, hanem kérte az elkövetőt, hogy mutassa meg a fegyvert. A férfi ekkor egy tapétavágó kést vett elő, valamint megfenyegette a nőt azzal, hogy a pult mögé megy, és azzal megszúrja. Az eladónő közölte, hogy nem ad át semmit, és hamarosan érkezik a rendőrség.

Erre az elkövető a pultot a bevásárló tértől elválasztó plexielemet letépte. A sértett ekkor egy állvánnyal tartotta távol a férfit magától, aki az ellenállásnak köszönhetően rövid időn belül inkább elmenekült.

Az elkövetőt végül 2022 májusában sikerült elfogni.  Erről videó is készült:

Az ügyben a Dunakeszi Járási Ügyészség a férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. 

Előző cikkTérzene a lakótelep szívében
Következő cikkDunakeszire érkezik a KockaShow