Ismét igazolódott, hogy Dunakeszi sportos város. Most szombaton volt a 40. Balaton-átúszás, ahol Dunakesziről 84-en álltak rajthoz, ami lakosság arányosan több mint a duplája az országos átlaghoz képest. Az indulók között volt egy 80 év feletti hölgy is, Katona Gézáné. 

VSD úszói a 40. Balaton-átúszáson

A megmérettetésre 12 ezren jelentkeztek, ez volt a maximális létszám, amelyet a rendezők engedélyeztek. Magyarország 1073 településéről érkeztek résztvevők, külföldről 43 ország közel ötszáz úszója indult. A klasszikus viadalra 10338-an, a féltávra 1075-en, a SUP-os számra pedig 512-en neveztek. 5,2 km-en 74, 2,6 km-en és a SUP evezésen 5-5-en indultak Dunakesziről.

Nem tudtuk nem észrevenni, hogy Dunakesziről mennyien neveztek, kétszer annyian, mint az részarányosan várható lett volna. Dióssi Csaba polgármestert kérdeztük, hogyan értékeli a kiemelkedő városi hozzáállást.

„Ilyenkor úgy érzi az ember, beérett az a munka, amit 12 évvel ezelőtt a városi sportprogramba fektettünk. Sokszor jön velem szembe, hogy Dunakeszit a sportok városaként vagy sportos városként emlegetik, és ez nem véletlen” – kezdte a polgármester.

Ön szerint minek köszönhető, hogy ilyen sportosak a helyiek?

A VSD (városi sportegyesület) létrehozása kétségtelenül nagy lendületet adott a sportéletnek. Az egyesületben közel 3500 gyerek és felnőtt vesz részt napi szinten az edzéseken. Az óriási igény diktálta infrastruktúra-fejlesztések, mint a sportcsarnokok, szabadtéri fitneszparkok, nyílt vízi edzőközpont – csak, hogy néhány példát említsek – szintén ezt a célt szolgálták. De nemcsak a sporthelyiségek kihasználtsága, hanem a Futakeszi vagy a Mozdulj, Dunakeszi! sportrendezvényeink is azt mutatják, hogy az itt élőknek fontos a mozgás, az egészséges életmód. Én magam is ezt vallom: a sport motivációt és tartást az embernek, a napi szintű mozgás, például az úszás elengedhetetlen része az életemnek.

Ha már úszás… Ön is ott volt a Balaton-átúszáson?

Igen. Én kifejezetten szívesen veszek részt olyan programban, ahol kitűzünk magunk elé egy célt, és közösen teljesítjük azt. Büszke vagyok rá, hogy az önkormányzati dolgozók közül többen összeálltak, és még év elején elhatározták, hogy közös kihívásokon vesznek részt. Többek között Sipos Dávid alpolgármester, Turányi Balázs, a Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársa, Tóth Eszter városi főkertész is a csapat tagja. Elhatároztuk, hogy lefutjuk a Futakeszi 5 és 10 kilométeres számát, majd egy nap alatt megkerültük a Balatont biciklivel. Ezeken én is részt vettem a családommal, most pedig a menyasszonyommal a Balaton-átúszás 5,2 km-es távját is teljesítettük. Szuper érzés volt, hogy ilyen sokan voltak ott a városunkból.


Futakeszi 5 km

  • Turányi Balázs (Közüzemi Nonprofit Kft.)
  • Havas Levente (Közüzemi Nonprofit Kft.)
  • Sárosi Tímea (Polgármesteri Hivatal)
  • Homolya József (Közüzemi Nonprofit Kft.)

10 km

  • Szabó Zsolt (Polgármesteri Hivatal osztályvezető)
  • Dióssi Csaba polgármester, Gaál Andrea, Dióssi Balázs, ifj. Dióssi Csaba, Szabados Péter
  • Tóth Eszter városi főkertész
  • Sipos Dávid alpolgármester

Előző cikkMegjelent a Zöld Dunakeszi Program nyári száma
Következő cikkIgazgatási szünet a polgármesteri hivatalban